Unger Anna férje egy év múlva visszajön és behajtja minden fanyalgón az elnézéseket

Rezervátum nevű, saját YouTube-csatornáján szólalt meg Ziegler Dezső Tamás, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, Unger Anna Róza férje. Hétperces videójában Ziegler Dezső azzal kezdte, természetesen ő is látja, hogy „felzúdult az internet” és „dúlnak az indulatok”.

Én szerintem ez valahol a demokrácia része egyébként, hogy mindenkinek lehet véleménye, és egyébként hülyeségeket is lehet szabadon beszélni mindenféle konteókról, összeesküvésekről és mindenféle marhaságról

– fogalmazott a docens.

A nézőknek javasolta, hogy ismerjék meg azt az 50 videóból álló lejátszási listát, amely a Rezervátum Youtube-csatornáján elérhető, és azt is, amelyben Unger Annával beszélgetnek.

„Tehát, hogy egyrészt, hogy körülbelül legalább képben legyünk, hogy ez a nő mit képvisel, jó? Mert azt értem én, hogy lehet minden mocskot ráhordani, de azért érdemes megnézni, hogy mi van mögötte. És szerintem ebből azért azt is látni, hogy azt gondolom, hogy nem az Anna lesz az, aki meg fog törni” – mondta.

Üzent azoknak is, akik az elmúlt napokban bírálták Unger Anna kinevezését; „Teli pofával ezek az óellenzéki figurák, Youtube megmondó emberek, satöbbi, és hergelik a népet teljesen kiragadott, kicsit koncepciózus alapon kiragadott részletekkel az interjúkból, meg a meghallgatásáról. Hogyha visszatérünk egy év múlva, és ezt indulat nélkül mondom nekik, egy év múlva, kettő év múlva és 3 év múlva, hogy az NVVH mit tett le az asztalra, mennyi ügyet dolgozott fel, hogyan zajlanak a vádemelések, hogyan zajlanak az előzetes letartóztatások, és általában milyen kép rajzolódik elénk.

Tehát hogyha azt látják, hogy megfelelően működnek a dolgok, akkor az volna a kérésem, hogy kérjenek elnézést. És ez az ó-ellenzéki brigád is, kérjen elnézést. Kérjenek elnézést azok, akik folyamatosan uszítanak anélkül, hogy megpróbálnák megérteni, hogy mi történik egyáltalán. Jó?

Ziegler Dezső a videó végén is megismételte ezt a szakaszt;

Vissza fogok jönni az elnézésükért mindenkinek, aki most vicsorgott. Fogok nekik emailt írni, videót készíteni egy év múlva, vagy kettő, hogy kérjenek elnézést, hogyha megindulnak az eljárások, és előveszik azokat, akik kirabolták ezt az országot.

A szóban forgó videó alant tekintheti meg, akit érdekel:

behajtáselnézésfanyalgásinternetNemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi HivatalRezervátumUnger Anna RózaZiegler Dezső Tamás