Idén októberben csatlakozott a kormányhivatal az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének felhívásához, így a vármegyei kormánytisztviselőknek is lehetőségük nyílt, hogy részt vegyenek a mentőszakemberek által tartott újraélesztési képzéseken.
A kezdeményezéshez kapcsolódva a hivatali dolgozók számára lehetőség nyílt az alapszintű újraélesztés szakszerű technikájának elsajátítására és gyakorlására is. A program iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott: közel 100 munkatárs vett részt a képzésen, akik lehetőséget kaptak arra, hogy szakemberek iránymutatásával megismerjék az alapszintű újraélesztés helyes és szakszerű technikáját – adta hírül a megyei kormányhivatal.
Szegeden az újraélesztési gyakorlatokat minden hónap első hétfőjén 15-17 órától tartják a mentőállomáson (Kossuth Lajos sgt. 15-17.), amelyre a lakosság jelentkezését is folyamatosan várják a szervezők.