Jelentős, mintegy százmillió forintos tételben újult meg az Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola Szék utcai épületének néhány földszinti terme és vizesblokkjai. A beruházást a fenntartó egyházközség saját forrásból finanszírozta.
A speciális igényű gyerekeket ellátó Aranyossy iskola immár tíz éve van a református egyházközség fenntartásában, ezalatt az időszak alatt pedig az egyébként önkormányzati tulajdonú épület több felújításon esett át. Ezek közül a legnagyobb 2019-ben történt, amikor is új szinttel, összesen több mint 500 m2-rel bővült az iskola.
A mostani felújítás az eredeti tervek szerint már a nyárra elkészült volna, de végül most, az őszi szünet után tudták átadni a három földszinti, a kor és a gyermekek speciális igényei szerint kialakított tantermeket, illetve a megújult földszinti és emeleti vizesblokkokat – utóbbiakra jócskán ráfért a felújítás, hiszen alaposan eljárt felettük az idő.
Csütörtökön a sajtó képviselői is megszemlélhették a felújított részeket. A fenntartó képviseletében Bán Csaba tiszteletes elmondta, hogy az ótemplomi gyülekezet a 2015. évi átvételtől kezdően nekifogott az intézményfejlesztésnek. Első lépcsőben a Szék utcai iskolaépület energetikai megújítása történt meg mintegy 180 millió forintos pályázati támogatással, majd egy 330 milliós tetőtér-beépítés és tanteremfejlesztés történt meg önerőből a 2020-as évek elejére, de minden évben a nyári állagmegóvó munkálatokon túl kisebb-nagyobb beruházások, taneszközfejlesztések is megvalósulnak az épületben.
A fenntartó megemlítette azt is, hogy az ótemplomi egyházközség idén tavasszal az ellátott gyermekek érdekében visszalépett az önkormányzattal szembeni peres ügyekből, és új középtávú használati szerződést kötött a várossal.
Az intézménybe jelentkező gyerek egyre több, amelyhez képest az épületük viszonylag kicsi, így, bár jó lenne, de nem tudnak mindenkit felvenni – emelte ki Bán Csaba. Hozzátette, szeretnék hosszú távon az óvodát visszahozni a Botond-Szék utca sarkára, illetve folytatni az iskolaépület felújítását, korszerűsítését. Mivel a fenntartó célja alapvetően az élethosszig tartó ellátás biztosítása a speciális igényű, illetve autista gyerekek számára, hosszútávon szeretnék – a már megvalósult szakiskolán túl – a nappali ellátást is kialakítani a felnőttkorúak számára.
Csordás-Makó Ildikó igazgató hangsúlyozta: Soha egyetlen fenntartó sem részesítette ilyen gondoskodásban, odafigyelésben a sérült gyermekeket és a pedagógusokat, pedig jó pár fenntartóváltást megéltek már. Elmondta, az autizmusban érintett gyermekek száma ugrásszerűen növekszik, ezért nem biztos, hogy a következő években mindenkit fel tudnak venni, de érdemes tudni, hogy a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola is felvesz jobb képességű, autizmussal élő gyerekeket.
A most átadott felújítás során a Szék utca földszintjén az utcafronti tantermek és további helyiségek teljes körű átalakításon estek át: az aljzatépítéstől a belső felületek kiképzésén keresztül, az elektromos- és gépészeti munkákon át egészen az új bútorzatig és infokommunikációs technikai eszközökig. De megújult az 1950-es években kiépült és azóta használt csatorna- és vízvezetékrendszer is, ahogyan az iskolaépület földszinti és első emeleti diák-, valamint tanári mosdói – ez utóbbiakba, és a megújult tantermekbe is a Villeroy & Boch Magyarország Kft. adományozta a szanitereket. Az összességében közel százmillió forint értékű beruházást immár teljes egészében birtokba vette az Aranyossy közössége, így a kisdiákok megújult környezetben tanulhatnak.