Újabb két minisztert és egy kormánybiztost jelentett be Magyar Péter

Tarr Zoltán a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumot fogja irányítani, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztériumot. Bódis Kriszta lesz a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért felelős kormánybiztos.

Újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter:

,,Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kértem fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására.” Ahogy írja, Tarr felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért. Ezen kívül ő feladata lesz majd a műemlékvédelem, valamint a közgyűjtemények és a kreatív ipar helyzetének rendezése, együttműködve az ezen területen dolgozókkal.

,,Tanács Zoltán miniszterként azért felel, hogy hazánk egy modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen, amely képes hosszú távon, stratégiai szemléletben is gondolkodni, és a kihívásokra tudományosan megalapozott, jövőálló megoldásokat kínálni.”. Emellett feladata lesz, hogy minden állampolgár és vállalkozás korszerű, kényelmes, mobilbarát és biztonságos digitális szolgáltatásokat tudjon használni, hogy az állami adatvagyon értéket teremtsen és az ügyintézés kényelmes legyen. Valamint a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció szabályozása, irányítása és egy élő, sikeres startup ökoszisztéma kialakítása, amely, ahogy fogalmaznak, a tudásalapú magyar gazdaság egyik hajtómotorjává válik.

Bódis Kriszta a jövőben kormánybiztosként a társadalompolitikai stratégiáért és az érintett ágazatok összehangolásáért felel majd.

Bódis KrisztaTanács ZoltánTarr ZoltánTisza-kormány