Ugrai Panna nagyon készül a 200 gyorsra az úszó EB-n

Ugrai Panna 200 méter gyorson érzi magát legközelebb a világ élmezőnyéhez, ebben a számban várja magától legtöbbet a lengyelországi Lublinban december elején sorra kerülő rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

„Szeretnék töretlenül fejlődni, ami szerintem eddig elég jól össze is jött. Meglátjuk, hogy ezek az idők mit hoznak maguk után. Szeretek rövidpályán úszni, meg ez egy Európa-bajnokság, oda fogom magamat tenni”

– fogalmazott az M1 aktuális csatornának a 21 éves hódmezővásárhelyi olimpikon, aki kilenc éremmel, közte három arannyal zárta november elején a rövidpályás ob-t.

A 200 méter gyors van talán legközelebb a világ élmezőnyéhez” – szögezte le, ugyanakkor ebben a számban indul Pádár Nikolett és Ábrahám Minna Lilla is. –

„Ott nehéz dolgom lesz, hogy a középdöntőbe tovább tudjak jutni, mert nemcsak az európai mezőnnyel, hanem egymással is versenyeznünk kell, hogy ki tud odajutni a döntőbe a végén, ott szeretnék jól szerepelni.”

Emellett 100 méter gyorson és két pillangószámban indul, a célja az egyéni csúcs lesz valamennyiben, emellett örülne, ha bekerülne valamelyik váltóba, mivel nagyon szeret abban is úszni.

(MTI)

HódmezővásárhelyRövidpályás Európa-bajnokságrövidpályás úszó EbUgrai PannaúszásVásárhelyvásárhelyi hírek