A megtámadott felet, akiről feltehetően nem mondható el a címben foglalt állítás, nem hívták meg az egyelőre még időpont nélküli budapesti találkozóra.
Azért Magyarországon lesz a Trump-Putyin találkozó, mert „ő és én is szeretjük Orbán Viktort” – indokolta Donald Trump Zelenszkij ukrán elnök jelenlétében, a kettejük zárt ajtós megbeszélése előtti sajtótájékoztatón.
Olyan vezetője van, akit szeretünk. Szeretjük Orbán Viktort, ő is szereti, én is szeretem
– jelentette ki Putyin elnökre célozva Trump, amikor azt a kérdést kapta, hogy miért Budapeseten lesz a csütörtökön bejelentett csúcstalálkozó, amelyen az amerikai elnök reményei szerint megállapodhatnak az ukrajnai háború végéről.
Biztonságos ország. Nagyon jól vezeti az országot. Náluk nincs jelen sok olyan probléma, amikkel más országok küzdenek. Ezért úgy döntöttük, hogy Orbánnal leszünk, és szerintem nagyon jó házigazda lesz
– zengte az Amerikai Egyesült Államok elnöke Orbán Viktor dicsőségét.
Trump később még egyszer kitért Magyarországra: amikor azt kérdezték tőle, hogy ha még Indiánál is megpróbálja kikényszeríteni, hogy ne vásároljanak több orosz olajat, akkor Magyarország miért maradhat meg az orosz energiánál, a korábban Orbántól kapott magyarázatot ismételve azt mondta, hogy Magyarország speciális helyzetben van, mert nincs tengeri kijárata, ezért Trump szerint egyetlen olajvezetéktől függ.
Volodimir Zelenszkij a washingtoni sajtótájékoztatón mellékszerepbe volt kényszerítve, leginkább a Trumpnak való köszönetnyilvánításokra és a megegyezési készségének kifejezésére ügyelt, és arra, hogy ne alakuljon ki az amerikai elnökkel nyilvános konfliktus.