Tragikus körülmények között elhunyt Vásárhely rendőrkapitánya

Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy elhunyt Szabó Zsolt, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya. Halála nagy veszteség nemcsak a város közössége, hanem az egész rendőri hivatás számára is.

Szabó Zsolt pályája a szolgálat és az elkötelezettség példája volt. Munkáját mindig a közösség biztonságának megőrzése, az emberek iránti felelősség és a rend iránti tisztelet vezette. Kollegái hiteles, igazságos és emberséges vezetőként ismerték, aki egyszerre volt határozott parancsnok és támogató társ.

A hivatás iránti alázat mellett emberi oldaláról is sokan emlékeznek rá: közvetlensége, segítőkészsége és nyugodt természete példamutató volt. 2018-ban kapta meg rendőrkapitányi kinevezését. Vezetése alatt, a hódmezővásárhelyi rendőrség munkájának köszönhetően Vásárhely lett a legbiztonságosabb megyei jogú város.

Szabó Zsolt halála űrt hagy maga után, de emléke tovább él mindazok szívében, akik ismerték és vele dolgoztak. Öröksége Hódmezővásárhely közösségében megmarad.

A vásárhelyiek 20.30-kor a rendőrség épülete előtt gyertyát gyújtanak, részvétnyilvánításképpen.

Szabó Zsolt alezredes, rendőrfőnök halálhírét Márki-Zay Péter polgármester jelentette be feldúltan közösségi oldalán.

HódmezővásárhelySzabó ZsoltVásárhelyvásárhelyi hírek