Nem könnyű felmérni Orbán Viktor washingtoni útjának belpolitikai hatásait – írta Török Gábor politikai elemző szombaton, majd tett erre egy kísérletet a Facebookon.
„Öt hónappal a választás előtt, egy végletekig polarizált versenyben, ahol a szavazók többsége legszívesebben már ma behúzná az ikszet, arra számítani, hogy bármilyen történés radikális változást hoz, hiú ábránd vagy alaptalan félelem” – fogalmazott Facebook-posztjában Török Gábor. Hozzátette, nyilvánvaló, hogy „ez egy olyan pillanat volt, amit a Fidesz tesz ki majd szívesen az ablakba: egyértelmű politikai siker”.
Minden szempontból elégedetten jöhet haza a miniszterelnök az elemző szerint, még ha az útja többféleképp is értelmezhető. „Sokaknak bizonyára az utazás szokatlan kulisszái maradnak meg” – írta, nyilván a bérelt Wizz Air-gépre és a kormánydelegációval együtt utazott propagandistákra célozva. Fontosak a tartalmi kérdések, zajlik és zajlani fog a vita az orosz olaj és gáz szankciói alóli felmentés időtartamáról, illetve a megállapodások áráról, tette hozzá. Török Gábor végül megjegyzi:
Mindezzel együtt Orbán Viktor és pártja számára az elmúlt másfél évben nem sok olyan sikeres nap volt, mint a tegnapi – ezért is fontos ezt észlelni és rögzíteni.
Az Orbán-Trump-találkozó után a felek munkaebédet tartottak a Fehér Házban. Orbán itt bejelentette, az Egyesült Államok a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében teljes mentességet ad az orosz kőolajat és földgázt sújtó amerikai szankciók alól Magyarországnak. Magyarország fűtőanyagot fog vásárolni a Westinghouse-tól, és megnyitják az utat a kis amerikai moduláris reaktorok magyarországi megjelenése előtt. A Paks II. erőművet érintő amerikai szankciókat teljes egészében eltörlik, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény visszaállításáról viszont nem született megállapodás. Később külön J. D. Vance amerikai alelnökkel is találkozott a miniszterelnök.