Török Gábor: messze többen mondják, hogy rossz irányba mennek a dolgok, mint ahány Tisza-szavazó van

A politológus szerint a kormánypárt számára az idei ősz hasznos és sikeres volt, ugyanis a korábbi hónapokhoz képest fel tudták hozni magukat.

„Míg az év első felében egyáltalán nem sikerült a Fidesznek semmit ledolgoznia a hátrányából, sőt azt a nyarat sem nyerte meg, amiről egyébként maga igyekezett azt kommunikálni, hogy akkor erősödött. Ezzel szemben szeptember, október, november az az időtáv, amit most a Medián adatsora mutat, abban azt lehet látni, hogy 3 százalékpontot erősödött a Fidesz a teljes népességben” – vázolta Török Gábor politológus a 24.hu Törökülés című podcastjében, a múlt héten a Medián által közölt közvélemény-kutatási adatokra reagálva. Az elemző szerint az adatokból az látszik, hogy bár a Tisza Párt továbbra is tartja előnyét a kormánypártokhoz képest, zárul az olló.

A Fidesz számára hasznos vagy sikeres volt az ősz abból a szempontból, hogy a versenyhelyzetén javítani tudott. De ez 60 százalék továbbra is azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Ez nagyon sok. Messze több, mint ahány Tisza szavazó van

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy szorosabbá vált a választási verseny.

A 21 Kutatóközpont legfrissebb, november 21-28. között készült közösségi finanszírozású felméréséből az olvasható ki, hogy a teljes népesség körében 4, a pártot választani tudók között 7, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 13 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt. Az eredetileg a 24.hu-n publikált felmérés szerint Magyar Péterék 31, Orbán Viktorék 27 százalékon állnak a teljes népességben, a pártot választani tudók között pedig 47-40 az arány.

2026-os országgyűlési választások21 KutatóközpontFideszközvélemény-kutatásMagyar PéterMediánOrbán ViktorTisza PártTörök Gábor