Török Gábor: eltelt 3 hónap és a Tisza nem verte le a lécet

Rengeteg szakértő és kevésbé szakértő is megszólalt a tegnapi Békemenet és a Nemzeti Menet összehasonlítása kapcsán. Nem maradt ki Török Gábor politikai elemző sem, aki óvatosan fogalmazott, de érdekes összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

Török Gábor szerint a politikusi beszédek túlértékeltek a magyar nyilvánosságban. Az emberek jelentős része nem követi őket, sokan csak tudósításokat, rövid részeket hallanak, de a szavazók elsöprő többsége, különösen pedig azok, akik még nem elkötelezettek, alig tudnak ezekről valamit – éppen ezért a beszédek konkrét tartalmánál talán fontosabb is a rendezvények utóélete.

Az elemző úgy véli, az elkerülhetetlen számháború nyilván a politikai szereplőknek fontos, szinte kötelező, de itt igazán az a lényeges, hogy az előzetes várakozásokat semmiképpen ne múlja alul az, amit az emberek tapasztalnak. Azt nem lehetett várni, hogy a Fidesznél kevesen lesznek, de azt sem, hogy részvételi rekordot dönt az érdeklődés egy olyan helyzetben, amikor a párt támogatottsága minden kutatás szerint alacsonyabb, mint az 2010 után megszokott volt. A Tiszának viszont azt kellett bizonyítania a rendezvénnyel, hogy az utcán is partiban van a kormányoldallal, hiszen erre korábban egyetlen ellenzéki párt sem volt képes.

Hogy melyik beszéd volt jobb, ki volt meggyőzőbb, erre nyilván mindenkinek van egy személyes válasza, de Török Gábor szerint nem ez a fontos. A lényegi kérdés az, hogy ki volt sikeresebb (vagy egyáltalán sikeres) a szavazók megszólításában, ki volt hatásosabb a téren lévő sajátjai körében, és kinek az üzenete talált utat azokhoz, akik még nem tartoznak egyik táborba sem.

Az elemző szerint egy szempont van csak, amelyben biztosak lehetünk, ez pedig az idő. Ugyanis nyáron, amikor a két tábor helyzetéről, esélyeiről írt, azt mondta, hogy a Tisza számára lehet kockázatosabb a választásokig hátralévő idő. Részben azért, mert ők állnak jobban, részben azért, mert az erőforrásokban, arzenálban óriási a különbség, és leginkább azért, mert nekik kell folyamatosan olyan léceket megugorniuk (jelöltek, program, szervezet, rendezvények stb.), amelyekkel még nincs, nem lehet a Fideszhez hasonló tapasztalatuk.

Ezek azok a kockázatok, amelyek miatt nyáron azt állítottam, hogy a Tisza vezetése ellenére is valamivel több esélyét látom annak, hogy a hátralévő 9 hónapban a Fidesz javítson a helyzetén. A 9-ből eltelt 3 hónap, és egyelőre a Tisza nem verte le a lécet sehol: a mai erődemonstráción sem

– fogalmazott Török Gábor.

BékemenetFideszNemzeti menetoktóber 23.Tisza PártTörök Gábor