A Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál érdeméremmel jutalmazta a hódmezővásárhelyi Nagy-György Jánost, aki évtizedek óta a Kárpát-medence szerte állít emléket kopjafáival és keresztjeivel az elesett magyar katonáknak. A rangos kitüntetést az elmúlt hétvégén vette át Budapesten – a Vásárhelyi Televízió pedig Vas Ramóna riportjában mutatta be a frissen díjazott alkotót.
„Magyarnak lenni nagyon nehéz köpönyeg, de jó viselni” – idézte Wass Albertet Nagy-György János, amikor arról kérdezték, mit jelent számára a magyarság. Otthonában elevenítette fel emlékeit és még mindig meghatottan beszélt arról, hogyan élte meg a díjátadót.
Elmondta: először meglepődött, amikor a nevét kihirdették, majd szinte zavarba jött, hogy több, ismert és többszörösen kitüntetett személy mellett neki ítélték oda az érdemérmet.
„Úgy éreztem magam, mint pulyka a kukoricásban – mesélte. – Vén parasztemberként bejöttem Hódmezővásárhelyről, és nekem adnak itt valamit? Aztán rájöttem, hogy közülük fizikailag csak én tettem valamit. Megnyugodott a lelkem.”
A Teleki Pál érdeméremmel 2006 óta a magyar örökség elszánt védelmezőit tüntetik ki. Nagy-György János neve pedig ma már messze túlnőtt Vásárhely határain: alkotásai Erdélytől a Felvidéken át a Délvidékig számos településen őrzik az elesett magyar katonák emlékét. A Vásárhelyi Televízió legutóbb akkor forgatott nála, amikor Gyimesbükkre készített 64 kopjafát, amelyeket lenolajos–paraffinos keverékkel tett időtállóvá.
A késztetés, hogy emlékhelyeket hozzon létre, több mint húsz éve született meg benne.
„2000 környékén jártam először Erdélyben, hátizsákkal, iránytűvel, egy kis szalonnával. Találtam olyan helyeket, ahol magyar katonák voltak eltemetve, de nem volt rendes jelük. Akkor belülről jött az érzés: nekem valamit tennem kell.”
A kitüntetés megerősítette abban, hogy jó úton jár, de – mint mondja – enélkül is folytatta volna a munkát. Most azonban újabb feladattal bízták meg: a város kérésére a Kincses temetőben található, rossz állapotú kopjafacsoport helyére készít újakat. A 13 aradi vértanú mellett Batthyány Lajosnak is szeretne méltó emléket állítani.
Nagy-György János számára a díj nem lezárás, hanem újabb kezdet. Ahogy fogalmazott: „Amíg élek, alkotni fogok. Ez a dolgom.”
A cikk a Vásárhelyi Televízióban elhangzott, Vas Ramóna által készített riport alapján készült, amelyet itt is megtekinthetnek: