Tavaszi szemétszedést szerveznek Hódmezővásárhelyen

Önkéntes akcióval tisztítják meg Hódmezővásárhely egyes városrészeit az önkormányzat és az orosházi Tiszta Természetért Alapítvány szervezésében. A tavaszi szemétszedésre március 21-én várják az önkénteseket.

Hódmezővásárhelyieket és minden természetkedvelőt várnak a szervezők a tavaszi szemétszedésre. A program keretében az önkéntesek a Tescotól a Lidl-ig terjedő vasúti szakaszt, a Tóth malom utcát és a Bodzási út elejét tisztítják meg a szeméttől.

A résztvevők március 21-én, reggel 8.45-kor gyülekeznek a Tesco parkolóban, a tényleges munka 10.00 órakor kezdődik. A szervezők kesztyűt és zsákot biztosítanak minden jelentkezőnek.

Azok, akik előre jelezni szeretnék részvételi szándékukat, az alábbi elérhetőségeken tehetik meg:

A szervezők bíznak benne, hogy minél többen csatlakoznak az akcióhoz, és közösen tisztábbá tehetik városunkat.

HódmezővásárhelyönkormányzatszemétszedésTesco