Régi, jó együttműködés áll fenn az Eötvös József Technikum és a kórház között, ezt hivatott megújítani, kibővíteni és megerősíteni az a megállapodás, melyet a mai napon írt alá a Szakképzési Centrum és a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ. Hosszútávú céljuk, hogy elindítsák az iskola egészségügyi életpályamodelljét is, hogy vonzóbbá tegyék a fiatalok számára a pályát.
Az együttműködés illeszkedik ahhoz a kormányzati elképzeléshez, hogy a gyakorlati képzést biztosító intézmények és az elméleti képzésben szerepet játszó iskolák együttműködve tudjanak egy olyan képzési terepet, képzési programot biztosítani a fiataloknak, amely használható és magas színvonalú munkaerőt biztosít. Ennek a gyakorlati terepe elsősorban a kórház – mondta el a megállapodás aláírása előtt Kallai Árpád, a kórház főigazgatója. Hozzátette, fontos, hogy akik emellett a pálya mellett döntenek, vagy már itt dolgoznak, lássák, hová tudnak eljutni 5-10-15-20 év múlva, ahogyan az is, hogy mind elméleti, mind gyakorlati téren minőségi, színvonalas oktatást kapjanak.
Kincses Tímea, a Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az iskola, és a gyakorlati képzési helyszín szorosan együttműködjön. Szerinte a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ nemcsak ilyen gyakorlati helyszín, hanem a fiatalok számára példát adó intézmény is: „Itt tanulhatják meg, hogy az egészségügy nemcsak szakma, hanem szolgálat is” – fogalmazott.
„Mi az Eötvösben azon dolgozunk, hogy megújítsuk ezt az iskolát, jobbá, szolgáltatóbbá tegyük, elsősorban a gazdaság irányába” – hangsúlyozta Hegedűs Zoltán, az Eötvös József Technikum igazgatója. Elmondta, hogy az iskola és az egészségügyi ellátóközpont közösen dolgozta ki azt a szakmai programot, melynek alapján az ápolóképzéseik elindultak, illetve folytatódtak. „A kórház igényeinek megfelelően ebben az évben a csecsemő- és gyermekgondozási szak helyett az általános ápolóképzést indítjuk, mind nappali tagozaton, mind felnőttoktatásban” – mondta, és hozzátette: nagy öröm számukra, hogy idén 25 felnőtt kezdte meg iskolájukban ezen a szakon a képzést, és két év múlva, végzettekként remélhetőleg már a kórház rendelkezésére állnak.
Az Ambrus Norbert, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárjának jelenlétében most aláírt együttműködés egyik további célja a közös tananyagfejlesztés, hogy a valós munkatevékenységhez igazodjanak az oktatási anyagok, eközben a legmesszebbmenőkig figyelembe veszik a kórház igényeit, szükségleteit. A másik cél az egészségügyi életpályamodell felállítása, hogy meg tudják mutatni a pályaválasztó fiataloknak, hogy érdemes ma a magyar egészségügyben dolgozni, munkát vállalni.
„Sajnos az egészségügy képe a fiatalok körében nem túl pozitív, viszont ha meg tudjuk mutatni, hogy mennyi pénzt tud keresni – ami természetesen egy fontos, egzisztenciális kérdés -, és megmutatjuk azt is, milyen környezetben tudnak dolgozni, akkor ez a kettő együtt talán biztosíték arra, hogy az a negatív megítélés, amely ezzel a szakmával kapcsolatosan esetleg még a fiatalok körében jelen van, ezt egyre inkább árnyaljuk, hogy – nyilván az elhivatott fiatalság körében – egyre nagyobb számba jelenjenek meg az iskolapadban” – magyarázta őszintén az együttműködés jelentőségét Kallai Árpád. Kiemelte, hosszútávon a képzésben résztvevők kompetenciáit is szeretnék bővíteni, hogy minél több feladatot át tudjanak venni az orvosoktól, így az orvoshiány is csökkenthető lenne.
Az Eötvös egyébként egyidejűleg a szakmai, gyakorlati képzéssel arra bíztatja minden jó képességű tanulóját, hogy tanuljon tovább a felsőoktatásban, és a kórház érdeke is az, hogy felsőfokú képzettséggel rendelkező munkavállalók is jelentkezzenek náluk.
Hogyan valósítható meg Vásárhelyen a „Lex guriga„?
Ritkán adódik lehetőségünk személyesen kérdezni Kallai Árpád főigazgatót, ezért a sajtóesemény végén feltettünk neki azt az offtopic kérdést, hogyan tervezik megoldani, hogy legyen a vásárhelyi kórházban is minden illemhelyiségben WC-papír és szappan, hiszen egy nemrégiben kiadott kormányrendelet szerint ez 2026 január 1-től kötelező lesz.
„Kirakjuk a WC-papírt, és reméljük, hogy nem viszik el gurigástól” – jelentette ki a főigazgató, aki szerint ez eddig is így volt az általa vezetett intézményben. Szerinte a kiadott rendelet „csak ráerősít” arra, hogy az egészségügyi intézményekben még magasabb legyen a komfortszint. Hangsúlyozta, nem a pénzhiány az oka annak, hogy nincsen WC-papír a mellékhelyiségekben, hanem az, hogy „kirakjuk és eltűnik„.
„Ez egy olyan kérdés, amin nem nagyon tudunk változtatni, de kirakjuk és igyekszünk erre odafigyelni, és minden jogszabálynak megfelelni” – hangsúlyozta. A kérdés megválaszolását, hogy akkor ezek szerint akkor rendeletnek mi lehet az értelme (illetve van-e egyáltalán), olvasóinkra bízzuk.