Mostantól engedélyre lesz szükség minden olyan kereskedelmi építmény vagy annak kereskedelmi egysége után, amelynek árusítótere meghaladja a 400 négyzetmétert, ha azt napi fogyasztási cikkeket árusító üzlet céljára kívánják használni.
A Magyar Közlönyben jelent meg a kormányrendelet, amit a plázastop szigorításaként írnak le. A rendelet az építmények és annak kereskedelmi egységeinek rendeltetésmódosítási eljárását taglalja. Megnövelték az engedélyköteles helyiségek körét. A jogszabály kidolgozásában a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium is oroszlánrészt vállalt.
A mostani módosítás értelmében
- a 400 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építménynek,
- valamint kereskedelmi építmény 400 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi rendeltetésű önálló rendeltetési egysége vagy árusítótere részének vagy egészének napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kialakítása céljából történő átruházására vagy használatba adására külön hatósági engedély kell.
A rendelet értelmében továbbá a már az árusítótér fizikai megosztása, elválasztása is engedélyköteles lehet, ha a létrejövő új egység szintén napi fogyasztási cikkeket forgalmazna.
A tervezet kritikusai szerint ez a szabályozás, a bizonytalansági tényező miatt leértékeli a működő kereskedelmi ingatlanok értékét, ráadásul júniusban az Országos Kereskedelmi Szövetség arról is beszélt, hogy velük nem egyeztetett a tervezetről senki a minisztériumtól.
Azt is sérelmezik, hogy a kormány ezzel magánjogi folyamatokba avatkozik bele. A minisztérium szerint a cél a településeken élők védelme, a helyi közösségek érdekeinek figyelembevétele és a nagyméretű kereskedelmi központok kontrollált terjeszkedésének biztosítása.
Forrás: HVG