Ma van a fagyosszentek közül a második, Szervác napja. Tegnap Pongrác miatt dideregtünk, holnap Bonifác miatt vacogunk majd.
A fagyosszentek minden évben pontosan ugyanazt tudják: amikor már mindenki elhiszi, hogy végre itt a nyár, akkor Pongrác, Szervác és Bonifác elegánsan benyitnak a Kárpát-medencébe egy adag sarkvidéki hangulattal. Az ember hétfőn még napszemüvegben issza a limonádét, kedden pedig újra előkerül a vastag pulóver, a takaró és a kérdés: „Most akkor tényleg május van?”
A fagyosszentek nemcsak a kerteket, hanem a kedélyeket is alaposan próbára teszik. Ilyenkor a vásárhelyiek (és a vidékiek) jelentős része reggel az ablakon kinézve halk sóhajjal nyugtázza, hogy a tegnap kiteregetett nyári ruhák valószínűleg csak júniusra száradnak meg. A kávéfogyasztás érezhetően nő, a meteorológusok hirtelen fontosabbak lesznek, mint a focibajnokság állása, és minden második ember időjósnak képzeli magát.
A kerttulajdonosok különösen érzékenyen reagálnak erre az időszakra. A paradicsompalánták ilyenkor olyan bánásmódban részesülnek, mint egy újszülött: pokróc, fólia, aggódó tekintetek és óránkénti ellenőrzés. Egyetlen éjszakai lehűlés elég ahhoz, hogy a fél ország hajnalban pizsamában rohangáljon a kertben, mentve a paprikát, meg mindent, ami eddig megmenekült az aszálytól és a muszájtól.
De a fagyosszenteknek van egy sajátos közösségépítő erejük is. Ezekben a napokban mindenki ugyanarról beszél: „Nálatok hány fok volt reggel?” A buszmegállóban idegenek osztják meg egymással a fagyosszentekkel kapcsolatos tapasztalataikat, a nagyszülők pedig elégedetten mondják: „Ugye megmondtam, hogy korai volt a rövidnadrág?”
És persze minden évben ugyanúgy meglepődünk. Hiába tudjuk gyerekkorunk óta, hogy május közepén jön egy kis lehűlés, amikor tényleg megérkezik, az egész ország úgy reagál, mintha teljesen váratlanul történt volna. Ez valahol a fagyosszentek, Szervác, Pongrác és Bonifác igazi varázsa: emlékeztetnek bennünket arra, hogy a természetnek remek a humora.
Persze a fagyosszentek végül továbbállnak. A nap újra kisüt, a kabát visszakerül a szekrénybe. Mert aztán jön a nyár.