Negyvenhárom diák vett részt ma délután a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában rendezett kistérségi versmondó versenyen. A városi és a térségi iskolák szavalóversenyeinek győztesei két kategóriában mérhették össze tudásukat.
Kiderült, hogy a gyerekek szeretik a verseket és a költészetet, és szépen is szavalnak: ezt bizonyította a ma délutáni megmérettetés a Szent József-iskolában.
– Elsőtől kezdve versenyzem: először mesemondóként, majd amikor felső tagozatba kerültem, már versmondóként. Azóta minden esztendőben indulok. Az iskolai szavalóverseny válogatóként működik: a nyertesek jutnak tovább a kistérségi versmondóversenyre, vagyis erre a megmérettetésre – mondta a nyolcadikos Zsibrita Lia, a házigazda iskola diákja, aki a szegedi, korábban Ságvári néven működő, mai nevén Báthory István Gyakorló Gimnáziumban szeretne továbbtanulni. A korábbi szavalóversenyeken több első helyezést és különdíjat is szerzett. Ezúttal Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versét adta elő.
Ungi Marci, a Bethlen Gábor Református Gimnázium 6. osztályos tanulója Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak című költeményét szavalta el. – A versmondást szerintem olyan dolog, amit nem lehet elrontani, mert egy verset több ezer variációban lehet előadni, és én ezért szeretek szavalni. Ezt a verset már nagyon régóta el akartam mondani, csak eddig nem engedték, mert túl „durvának” számított – mesélte.
– A versenyt most is hagyományosan két kategóriában hirdettük meg: külön az 5–6. osztályosok számára, akik közül idén huszonhárman jelentkeztek, és külön a 7–8. évfolyamosoknak, akik húszan regisztráltak a város különböző iskoláiból. Ők azok a diákok, akik az iskolai szavalóversenyeken első vagy második helyen végeztek. A zsűrikben pedagógus, logopédus, népművelő foglal helyet – mondta Borsiné Hernádi Márta, a házigazda iskola magyar szakos tanára.
A két kategóriában külön zsűri értékelte a szavalatokat. A legjobbak könyvjutalmakat vehettek át. A közönség és a zsűri pedig a költők által alkotott szép szavakat hallhatták a gyerekek tolmácsolásában.