Az elmúlt héten térségünkben Vásárhelyen és Földeákon várták a véradókat, akik szép számmal adták vérüket másokért.
Földeákon ezúttal 22 véradóhőst fogadhattak és most is akadt, aki először jött el, sőt olyan is, aki most jubilált: Stál Gyula kereken 100-ik alkalommal adta vérét másokért. Hódmezővásárhelyen intézeti véradásukon most 21-en vettek részt, köztük 2 első véradó.
Vásárhelyen legközelebb szeptember 10-én (szerda) lehet vért adni 10-15 óra között a Villeroy&Boch-nál (Erzsébet út 7.), majd szeptember 11-én (csütörtök) 8-13 óra között a Vérellátó Osztályon (Dr. Imre József utca 2.).