Százhat diák nevezett az Eötvös szombati helytörténeti vetélkedőjére

Százhat diák nevezett az idén 53. alkalommal megrendezett „Ismerd meg Vásárhelyt!” helytörténeti vetélkedőre. Az ötvenhárom, kétfős csapat online feladatokat oldott meg, és csupán két helyszínt keresett fel: a Nagy András János-kutat és a levéltárat.

QR-kóddal lehetett nevezni, és a feladatok egy része is okostelefonnal volt teljesíthető az Eötvös Technikum hagyományos, immár 53. alkalommal megrendezett Ismerd meg Vásárhelyt! helytörténeti vetélkedőjén, melyre a város általános és középiskoláiból érkeztek csapatok.

– Azért neveztünk erre a versenyre, mert meg szeretnénk tudni, mennyire ismerjük a várost. Tavaly már részt vettünk rajta, és olyan dolgokat is megtudtunk Vásárhelyről, amelyeket korábban nem ismertünk – mondták Balogh Tamás és Kun-Szabó Ádám, a Szent István iskola diákjai.

– Érdekel bennünket Vásárhely történelme, ezért jöttünk el erre a versenyre – fogalmazott a bethlenes Láda Lili és Kiss Fruzsina. Hozzátették, hogy egyikük mártélyi, a másikuk mindszenti, ennek ellenére a város legalább „felét” ismerik. – A családunk egy része itt lakik, és néha át tudtunk jönni hozzájuk, szóval viszonylag ismerem Vásárhelyt, de nem annyira jól, mintha mi is itt élnénk– mondta Láda Lili.

– Ezen a városismereti vetélkedőn Hódmezővásárhely legjelentősebb építményeivel, műemlékeivel, szobraival ismertetjük meg játékos formában a gyerekeket – mondta Pap Éva tanárnő, a vetélkedő szervezője. Hozzátette, hogy immár második éve digitálisan oldják meg a gyerekek a feladatokat. – Most három feladatot kell három helyszínen megoldaniuk. A Jókai 200 programsorozat keretében iskolánk is vetélkedőt indított a fenntartónk, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kezdeményezésére. Ez egy olyan játék, amely szintén digitális formában, az Eötvös honlapján keresztül zajlik, és sok csapatunk vesz részt benne. Jókaival a helytörténeti vetélkedő résztvevői is találkoznak a levéltárban, ahol kvízt kell kitölteniük a kétszáz éve született íróról és annak a városhoz fűződő kapcsolatáról – tette hozzá.

A vetélkedő résztvevői az idén tényleg nem járták végig a város nevezetes épületeit és szobrait, csupán két helyszínt kerestek fel: a János téri Nagy András János-kutat kellett azonosítaniuk, majd onnan a levéltárba mentek, ahol kitöltötték a Jókai-feladatlapot.

A diákok munkáját megkönnyítve a levéltár egy alkalmi Jókai-kiállítást is berendezett, melyben az író saját kezűleg írt levele is olvasható volt.

– Néhány év szünet után ismét az egyik helyszíne lett a vásárhelyi levéltár a helytörténeti vetélkedőnek, s mivel az idei esztendő a 200 éve született Jókai éve, ezért a vele kapcsolatos dokumentumokból és műveiből állítottunk össze egy rögtönzött kiállítást. Emellett a diákok számára összeállítottam egy 13+1 kérdésből álló kvízt is, amelyben Jókaival kapcsolatos kérdések szerepelnek. Az író úgy kapcsolódik Vásárhelyhez, hogy 1875-ben a függetlenségi hagyományokkal rendelkező, Kossuth-párti városban a szabadelvű Jókait országgyűlési képviselővé választották. Igaz a mandátumot végül nem fogadta el. Ezzel kapcsolatban őrizzük a választmányi iratokat, amelyekben kihirdették Jókai győzelmét – mondta Presztóczki Zoltán főlevéltáros.

A helytörténeti vetélkedő végén a helyezettek értékes ajándékokat kaptak, és egy évre elnyerték a „várost legjobban ismerő diákok” virtuális elismerését is.

Eötvös József Technikumeötvös technikumhelytörténetHódmezővásárhelyismerd meg vásárhelylevéltárPresztóczki ZoltánVásárhelyvásárhelyi hírekvetélkedő