Sövényt ültettek a Kistópart utcai park szélére

Összesen 85 barátcserjét ültettek el önkéntesek Berényi Károly alpolgármester, a körzet képviselője vezetésével ma délelőtt, a Kistópart utcai zöldterület, a tram-train végállomás melletti, parkolónál lévő szélénél. A cserjék idővel sövénnyé nőnek össze.

Berényi Károly alpolgármester, a körzet települési képviselője képviselői keretéből, valamivel több mint 1,5 millió forint értékben telepíttette ma délelőtt önkéntesek segítségével, a HMSZ Zrt. munkatársai közreműködésével a barátcserjesort a Kistópart utcai park és a tram-train megálló melletti parkoló felőli szélére.

Az alpolgármester – aki maga is lapátot ragadott – elmondta, korábban több terv is született a zöldterület beépítésére, de a város nem engedte, hogy ide további parkoló épüljön.

Önkéntesek is segítettek a cserjék telepítésében

– Nagyon örülünk, hogy ez nem valósult meg. Most a meglévő parkolót szeretnénk egy kicsit elrejteni a szemek elől ezzel a 85 tő barátcserjével, amelyek sövénnyé fejlődve eltakarják majd a parkolóban álló autókat – mondta Berényi Károly, aki maga is részt vett az ültetésben.

Hozzátette: nagy álma, hogy – ahogy a Hősök terén – ide is kevés vízigényű, szárazságtűrő, önfenntartó ökológiai növénytársulást telepítsenek a kertészek segítségével, és egy csap telepítésével megoldják a terület vízellátását. Amíg ez nem épül ki, a HMSZ Zrt. munkatársai lajtos kocsival gondoskodnak majd a növények öntözéséről.

– Folytatni szeretnénk ezt a kis sétányt is, és pótoljuk a nyáron kiszáradt fát. A mostani ültetés több mint 1,5 millió forintos költségét a képviselői alapomból fedeztem – tette hozzá az alpolgármester, a körzet települési képviselője.

Berényi KárolyHódmezővásárhelyKistópart utcaközösségsövénytram-trainültetésVásárhelyvásárhelyi hírek