Sötétedéskor támad a bűz Vásárhelyen

Az utóbbi néhány napban a vásárhelyiek ismét fokozottan tapasztalhatták, hogy penetráns bűz lengi be a várost, és nemcsak egyes városrészeket, hanem az egészet. Szerdára virradóra a Kossuth téren még reggel is érezhető volt a kellemetlen szag, amit a lakosság nemes egyszerűséggel “dögtelepszag”-ként azonosít. A vásárhelyi üzem vezetője szerint náluk minden rendben.

Ahogy az országban máshol is, úgy nálunk is tombol a kánikula, csak az éjszakák hoznak enyhülést, az emberek tehát ekkora időzítik a szellőztetést. Ahelyett azonban, hogy friss levegőt engedhetnének be lakásukba, házukba, penetráns bűz érkezik, amely órákig nem is szűnik, jó esetben hajnalra enyhül csak.

Szerdán azonban a Belvárosban – a Kossuth téren – még reggel is érződött a  kellemetlen szag. A lakosság zúgolódik, nemcsak a szerkesztőségünknek panaszkodtak többen, de a Hódmezővásárhely -csevegő Facebook-csoportban napok óta átkozódnak a vásárhelyiek. Erről idemásolunk egy csokrot olvasóinknak:

Mint látszik, legtöbben egyértelműen az ATEV-vel azonosítják a szagot. Akik évtizedek óta itt élnek, jól be tudják azonosítani, hiába próbálja bárki meggyőzni őket, hogy csatornaszagról, esetleg disznótelepszagról van szó. Egyik olvasónk így fogalmazott: “disznó ilyet nem tud, csak ha már nem él”. A kérdés azért is aggasztó, mert csupán két nap múlva kezdődik egy hatnapos fesztivál Vásárhelyen – bárki elképzelheti, milyen lenne, ha a többezres részvétellel zajló koncerteken dögszag lengné be a Kossuth teret.

Természetesen megkerestük a cég vásárhelyi üzemének igazgatóját, aki ugyan nem szeretett volna nyilatkozni, de annyit elmondott, hogy semmi olyan dolog nem történt az üzemben, ami részükről a bűzt indokolná. Hivatalos megkeresést is küldtünk ismét a cég központjának, arról érdeklődve, történt-e bármilyen változás a vásárhelyi üzemben, ami a fokozott szaghatást indokolhatja, illetve, amennyiben igen, terveznek-e ellene bármit tenni. De írtunk Lázár Jánosnak, mint a térség országgyűlési képviselőjének, illetve mint az ATEV többségi tulajdonosaként működő Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnökének is, érdeklődve, milyen lépéseket tesz, vagy kíván tenni a helyzet javítása érdekében. Amint választ kapunk, természetesen azt is megírjuk.

Mint ismeretes, a korábban állami kézben lévő ATEV részvényeinek többségét 2023-ban a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kapta meg ajándékba. Az az alapítvány, amelynek Lázár János a kuratóriumi elnöke, aki két év alatt már milliárdos osztalékot vett ki a cégből úgy, hogy máig nincs még egy működő honlapjuk sem…

Vásárhely lakossága már többször kifejezte tiltakozását a bűz és az azt kibocsátó cég ellen, legutóbb Márki-Zay Péter egyenesen a vásárhelyi üzem elől jelentkezett be. Elmondta, “2023-ban ezt a hatalmas nyereségű állami céget – amelynek kapcsán annak idején tüntettünk, mondván, inkább zárják be, ha nem hajtják végre a beruházást – átadták Lázár Jánosnak, pontosabban a Jövő Nemzeti Földalapítványnak, amelynek ő a kurátora.” – Szerinte „teljesen átláthatatlan, mi történik”. 

Onnantól, hogy az állami céget Lázár alapítványa kapta meg, semmit nem tudunk arról, hogyan tűnik el a pénz. Három állami cégből összesen 4,5 milliárd forintot vontak ki, ebből az ATEV-ből is, amelyből két év alatt 3 milliárd forint nyereséget vettek ki.

A kommentek tanulsága szerint sokan sejtenek a polgármesterhez hasonlóan összefüggést a térség országgyűlési képviselőjének áldásos tevékenysége és az éjszakánként megszellőztetett bűzforrás között. Bár kézzelfogható, bizonyítható kapcsolat nincsen, az emberek józan paraszti eszét nehéz átvágni: ami disznóként viselkedik és disznónak is néz ki, az nagy valószínűséggel az is.

atevbűzJövő Nemzedék Földje AlapítványLázár JánosVásárhely