Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A NAV adatai szerint kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a két, három és a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a 30 év alatti anyáknak, a 25 év alattiaknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.
Nekik érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, és így a kedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet.
Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján.
Akik még nem rendelkeznek Ügyfélkapu+-szal vagy DÁP-mobilalkalmazással, még regisztrálhatnak, és leadhatják sokkal egyszerűbben, online a nyilatkozatukat; vagy választhatják a két példányban kitöltendő papíralapú verziót, ezek is elérhetőek a NAV honlapján.
Azért sem szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek.
A fizetésből le nem vont kedvezmény összege majd csak 2027-ben az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni.
Érdemes tehát a jogosultaknak mielőbb beküldeniük az adóelőleg-nyilatkozatukat, hogy a magasabb összegű jövedelmüket kapják, ha pedig valaki még bizonytalan, milyen kedvezményre jogosult, a NAV tájékoztatójából azt is megtudhatja.