Ruff Bálint arcával született újjá a tíz éve bezárt Népszabadság

Pénteken megjelent az újraindult Népszabadság első nyomtatott hetilapszáma. A címlapinterjúban Ruff Bálint kancelláriaminiszter az elszámoltatásról beszél, és arról, hogy a NER-es összefonódásoknak „jól látszik már a polip minden csápja”.

Pénteken megérkezett az újságárusokhoz az „újjászületett” Népszabadság első nyomtatott kiadása. A hetilap nyitószáma azt a célt tűzte ki, hogy közéleti, gazdasági és kulturális írásokon keresztül mutassa be, merre tart a változó Magyarország.

A sajtóközlemény szerint a címlapinterjúban Ruff Bálint kancelláriaminiszter „látszik már a polip csápja” kijelentésével azt érzékelteti, mekkora a tét a politikai és gazdasági összefonódások feltárásában. Az interjúban beszél az elszámoltatásról és az alkotmányozásról, továbbá arról is, milyen következményekkel járhat a reformdüh.

Azt mondanám, a rendszerváltásügyi minisztériumnak vagyok a vezetője. De igen, a rendszerváltásért is felelős miniszter vagyok. Ez fontos feladat, amelynek próbálok a motorja lenni

– fogalmazott.

A miniszter az interjúban példaként említi a Kisfaludy-program most befejeződött átvilágítását, amelynek során feltárták, hogy „a Covid-járvány miatt bajba került cégek megsegítésére szánt pénz óriási része arra ment, hogy Tiborcz István és körei megvásárolhassák azokat a vállalatokat, amelyek csődbe mentek”. 

Ruff Bálint úgy fogalmazott, hogy „már jól állunk, jól látszik a polip minden csápja. Az a lényeg, hogy az állampolgárok elkezdjenek hinni abban, hogy ezeket az ügyeket az NVVH pártatlanul vizsgálja”.

A számhoz a Népszava és a Szép Szó önálló melléklete is tartozik, utóbbiban Robert Pattinson, az Alkonyat-filmek sztárja ad nagyinterjút.

Szeptember végén jelentették be, hogy október 8-án, pontosan tíz évvel a megszűnése után újraindul a Népszabadság. A nagy múltú lap online közéleti hírlapként és nyomtatott hetilapként működik tovább, a magyar és nemzetközi közélet, a társadalom és a gazdaság aktuális eseményeivel, háttéranyagokkal, elemzésekkel, riportokkal és interjúkkal.

elszámoltatásNépszabadságnyomtatott kiadványRobert PattinsonRuff Bálintújraindítás