Richter Érdemérmet kapott a vásárhelyi szakgyógyszerész

Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató gyógyszerésze kategóriában kapta meg a Richter Érdemérem különdíját dr. Kőhegyi Judit szakgyógyszerész, a vásárhelyi Zrínyi Utcai Patika ügyvezetője.

A szakmai zsűri a különdíjat dr. Kőhegyi Juditnak ítélte, aki a Nyitott udvar a Zrínyi Patikában című, saját szervezésű egészségnapot mutatta be pályázatában. Az elismerést nemrégiben a fővárosi Haris Parkban rendezett ünnepségen adták át. A legjobbakat mintegy negyven pályázat közül választotta ki a zsűri.

– A pályázatom beadása után három nappal hívtak meg a díjátadóra, de csak a díjazottak ismertetésekor derült ki számomra, hogy a díjat is elnyertem. A Nyitott udvar a Zrínyi Patikában napunk úgy született, hogy három évvel ezelőtt – amikor a kisfiam megszületett – szerettem volna elvégezni egy csecsemő- és kisgyermek-elsősegély tanfolyamot. Itt, Hódmezővásárhelyen erre nem volt lehetőség, ezért Szegeden kellett rá alkalmat keresnem. Ebből az apropóból találtam ki, hogy ezt társadalmi felelősségvállalásként elhozhatjuk ide a vásárhelyi kismamáknak és nagymamáknak – mondta dr. Kőhegyi Judit. Hozzátette: három évvel ezelőtt, az első alkalommal még a glutén- és tejcukorérzékenység állt a program középpontjában, a második alkalommal került a fő téma – az elsősegély – a nap fókuszába. Minden alkalommal mentőtisztet hívnak, hiszen a gyakorlati bemutatók az ő kompetenciájába tartoznak.

– Mi pedig a lázcsillapítás, a fogzás és a csecsemőkori hasfájás témakörével egészítettük ki a programot, hiszen ezekkel nap mint nap foglalkozunk a patikába betérő anyukák révén. Ez egy igazi csapatmunka: mindenki segít az általam megálmodott nap megvalósításában. A kollégák nagyon rugalmasak, még akkor is, amikor a napi munkarendünk teljesen felborul. Mi, gyógyszerészek állunk helyt ezen a napon, segítjük a rendezvény lebonyolítását, és válaszolunk a szülőktől, nagymamáktól érkező gyógyszerészeti kérdésekre. Nagyon köszönöm a társtulajdonosomnak és valamennyi kolléganőnek, hogy támogatnak abban, hogy ez a nap létrejöhessen. Ők is rugalmasak, és sokat tesznek a program sikeréért – fogalmazott dr. Kőhegyi Judit, aki a díjat nagy elismerésnek tartja, hiszen igazolja, hogy valóban fontos tevékenységet folytatnak Hódmezővásárhelyen.

Dr. Kőhegyi JuditHódmezővásárhelyRichter ÉrdeméremVásárhelyvásárhelyi hírekZrínyi patika