Rendszerváltást hirdetett Magyar Péter és Dr. Ferenczi Gábor

Két év alatt a legnagyobb párt lettünk és készen állunk a kormányzásra – jelentette ki Magyar Péter hétfőn, a Legfontosabb Országjárás makói állomásán. A belvárosi, szabadtéren tartott fórumon több százan gyűltek össze, még a szemerkélő, sőt, a kezdés előtt szakadó eső sem volt akadály. Az eseményen felszólalt Dr. Ferenczi Gábor, a vásárhelyi-makói körzet TISZÁ-s képviselőjelöltje is.

A fórum legelején Magyar Péter 1 perces néma főhajtást kért Szabó Zsolt, tragikusan elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány emléke előtt tisztelegve. Ezt követően azzal kezdte, hogy a szombati nap egy fontos nap volt, az ajánlásgyűjtés során 300 ezer aláírást gyűjtöttek össze délutánig. Mindenkit meghívott a március 15-i Nemzeti Menetre Budapestre, amely szerinte a valaha volt legnagyobb tömegrendezvény lesz 1990. óta.

Élesen bírálta a Fidesz jelöltjét, Czirbus Gábort, aki szerinte Lázár János bábja, majd folyamatosan kérdéseket intézett a fideszes indulóhoz:

  • Hol volt, amikor eltűnt az MNB-ből a pénz? Beszélt-e ilyenről Lázár Jánossal?
  • Hol volt, amikor a makói kórháznak kellett volna segíteni?
  • Amikor 500 milliárd forintot kaptak az akkugyárak és nehézfémszennyezés történt Gödön?
  • Az embercsempészek szabadon engedésekor?
  • Czirbus úr, Ön is azt szánja a romáknak, mint Lázár János, hogy menjenek WC-t pucolni?

Rend, béke és biztonság lesz a TISZA-kormány alatt, Czirbus Gábor, Lázár János, Farkas Éva nélkül

– jelentette ki a TISZA miniszterelnök-jelöltje.

Magyar Péter szerint április 12-én egy népszavazás lesz arról, mit is tett a Fidesz-kormány. Hozzátette, aki a TISZÁ-ra szavaz, az a változás mellé áll, bárki másra leadott voks Orbán Viktor hatalomban tartását segíti.

Ezután a színpadra szólította Dr. Ferenczi Gábort, aki számos problémát említett: a jövedelmek és az ingatlanárak közötti olló nyílik; az egykori iskolatársai elmentek Makóról, mert nem láttak jövőképet; aki maradt, az nem mert gyereket vállalni. A falvak kiürülnek, a közlekedési járatok megszűnnek és bár őt minden ide köti, a gyerekei mégis el fognak menni innen.

Felidézte, amikor 2024. májusában a makói könyvtár előtti téren meghallgatta Magyart, akkor eldöntötte, itt az idő a változásra. Végül ő hozta létre az egyik első Tisza-szigetet. Úgy folytatta, a 43-as főút felújítása 10 éves ígéret és az ivóvízminőség-javító program lezárása, ezáltal az arzénos makói és térségi ivóvíz megszüntetése sem várhat magára. Ferenczi szót emelt a politikai alapú forráselosztások ellen és a kórházi osztályok megszűnése miatt is.

Nem magamért kérem a támogatásotokat — hanem mindannyiunkért. Hogy a gyerekeinknek ne kelljen elmenniük. Hogy az időseink ne legyenek elhagyatottak, hogy a gazdáinknak legyen víz a földjeiken. Hogy aki dolgozik, az itthon is boldogulhasson. Építsünk egy működő és emberséges Magyarországot? Akarunk rendszerváltást?

– zárta gondolatait a TISZA jelöltje.

A fórum utolsó harmadában Magyar Péter ismét szót kért, elmondta, kormányra kerülve be fognak számolni arról, hol tart a választási programjuk teljesülése. Hazánk 22 éve az Európai Unió tagja, nagy reményeink voltak, de csalatkoznunk kellett, jelenleg mi vagyunk az EU legszegényebb és legkorruptabb országa. Ennek előmozdítása érdekében a TISZA több tízezres bérlakásépítési programot indít, jelentős béremelést és ÁFA-csökkentést hajt végre.

Visszásnak nevezte az egyetemek alapítványokba való szervezését, a pályaudvarok átjátszását. Szerinte a Fidesznél „pofátlanul hazudnak„, hogy próbálnak minél nagyobbat mondani, addig se a lényegről van szó. Nem a Fidesz szavazók változtak, hanem a Fidesz és a polgári Magyarország ígéretéből semmi nem lett.

Ez az utolsó utáni esély, lezárni az elmúlt 20 évet. Nem lesz kolbászból a kerítés, de azt ígérhetem, hogy mindenki előre tud majd lépni. […] Nem baj, ha mást gondolunk a világról, de mindenki számíthat majd a hazájára. Mindenkit képviselni fogunk, bár nehéz helyzetben vesszük át a kormányt. Minden galádságot bevethetnek ellenünk, de nem félünk

– jelentette ki zárásképpen Magyar.

2026-os országgyűlési választásokDr. Ferenczi GáborMagyar PéterMakóországjárásTisza Párt