Rendőrnő férje is kereskedett kábítószerrel

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség öt személyt – köztük egy rendőrt – hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, ketten közülük letartóztatásban vannak.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítés alapján indult nyomozás adatai szerint 2024. szeptemberétől egy békési férfi anyagi haszonszerzés érdekében továbbértékesítés céljából – részben egy Csongrád-Csanád vármegyei férfitól – kannabisz növényi törmeléket szerzett.

A békési férfi ezt követően a kannabiszt lakóhelyén 1 grammos alufólia pakkokba átcsomagolta, majd azt havi rendszerességgel értékesítette munkahelyén egy kollégájának és egy további személynek.

A rendőrként dolgozó feleségével közösen lakott otthonukban tartott szemle során a férfitől kábítószergyanús anyagokat foglaltak le, majd sor került vér és vizelet mintavételre, amely pozitív eredményeket hozott.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a békési és a csongrádi férfit kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg a két vásárlót és a nőt fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklás vétségével gyanúsítja. A gyanúsítottak részben elismerték a bűncselekmények elkövetését.

A nyomozó ügyészség a bűnismétlés, a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel indítványozta mindkét kábítószer-kereskedő férfi letartóztatását, amelyet a bíróság – az indítványban rögzített letartóztatási okokkal egyezően –  múlt pénteken elrendelt. Mindkét férfi követett már el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt korábban.

A rendőr szolgálati jogviszonya időközben megszűnt.

A letartóztatásban lévő gyanúsítottak által elkövetett bűncselekményt a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel rendeli büntetni.

kábítószerkannabiszrendőrSzegedSzegedi Regionális Nyomozó Ügyészség