Putyin-Trump találkozó Alaszkában, Ukrajnát nem hívták meg

Donald Trump és Vlagyimir Putyin jövő pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háborúról tárgyaljanak – jelentette be a közösségi oldalán Trump.

Ezt később a Kreml is megerősítette, hozzátéve, hogy Trumpot meghívták Oroszországba egy második csúcstalálkozóra is – írja a BBC. Trump pár órával korábban azt közölte, hogy Ukrajnának területeket is át kell átengednie a háború befejezése érdekében.

Olyan területről van szó, amelyért három és fél éve harcolnak, sok orosz halt meg. Sok ukrán halt meg

– mondta Trump pénteken a Fehér Házban. Az amerikai elnök részletek nélkül azt állította, hogy – feltehetően a mostani frontvonalhoz képest – területcserék is lesznek, mindkét fél javára.

A Trump-Putyin találkozó és a belengetett területi megállapodások jelen állás szerint Ukrajna részvétele nélkül és a feje felett történnek. Bár fehérházi források továbbra sem zárták ki, hogy a találkozón valamilyen formában Zelenszkij ukrán elnök is részt vegyen, Moszkva idáig elutasító volt a hármas találkozóval kapcsolatban.

A tűzszüneti terv így könnyen egy ultimátum lehet Ukrajna felé, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja Zelenszkijt. A tervezet lehetséges tartalmáról pénteken a Bloomberg írt anonim források alapján részleteket, ezt azóta a CBS és a Wall Street Journal is megerősítette.

Eszerint a Fehér Ház egy olyan megállapodás elfogadására akarja rábírni Európát, amiben Oroszország a Krím mellett elfoglalhatja Kelet-Ukrajna teljes Donbasz régióját, aminek a még általa ellenőrzött részét Ukrajnának harc nélkül kellene átadnia.

Ukrajna egyelőre nem reagált a tervezett megállapodással kapcsolatban, de Zelenszkij idáig mindig elutasított minden területi engedményt.

AlaszkabéketárgyalásDonald Trumporosz-ukrán háborúVlagyimir PutyinVolodimir Zelenszkij