Pottyondy Edina Majka esetéről: A kormányzat egész kommunikációja konstans őrjöngés és hazudozás

Pottyondy Edina szerint a NER-propagandának korábbi esetekben nem volt baja az erőszakkal, „most meg megy a jajveszékelés, hogy egy koncerten egy fiktív ország fiktív diktátorát mikrofonnal fejbe lőtték”.

„Amikor egy 23 éves popzenész véglénynek nevezte a Fidesz-szavazókat, az egész NER-propaganda őrjöngött. Az sem számított, hogy Azahriah bocsánatot kért. Úgy háborogtak, mintha az egyetemes civilizációt, a magyar kultúrát, a békés társadalmi együttélést atomcsapás érte volna.

Amikor Bayer Zsolt, a Fidesz legfőbb ideológusa, a kormánymédia ökle, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa fesztiválozó magyar fiatalokat »csupa kígyóvállú kis sz*rjancsi«-nak nevez, meg »ócskának, pitiánernek, ostobának, aljasnak, becstelennek« hord el, mindezt egyetlen böfögéssel, akkor meg minden rendben van

– fogalmazott Facebook-posztjában Pottyondy Edina, aki Majka Campus fesztiválos mutatványára és az arra zúdult kormánysajtós hadjáratra reagált.

A fesztiválon Majka a Csurran, cseppen című slágere közben előadta, hogy egy mikrofonnal fejbelövik, mint Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét, ezt követően pedig össztűz zúdult rá a kormányzati sajtóból, a fesztivál szervezői is elhatárolódtak tőle. Bayer Zsolt lovagkeresztes szerző a Pottyondy által idézett publicisztikájában kifejtette, hogy szerinte csak a pénz indokolja a kormánykritikus hangnemet, ami az elmúlt időszakban megszaporodott a könnyűzenei koncerteken, jövőre pedig a Fidesz győzelme után a „majkák, azahriahok meg krúbik” megpróbálják visszanyalni magukat, és akkor majd el kell őket takarítani. (Azahriah nevét nem így kéne ragozni, de mindegy.)

Korábban szintén a Campus Fesztiválon Krúbi több dalában is módosította a zene sorait, a Ganxsta Zolee tehet mindenről című számában például egy ponton „hatodik Orbán-kormány” helyett „utolsó Orbán-kormány”-ról énekelt. Krúbi koncertjén zúgott is a közönség részéről a „mocskos Fidesz”, ami már szinte trendnek tekinthető. Nemrég például az egyébként békés és politikamentes Fishing On Orfűn is zúgott a „mocskos Fidesz”.

Pottyondy arra is emlékeztetett, hogy amikor Bencsik András a „bubuk” kivégzéséről fantáziált, vagy amikor Majka a Facebookon egy ellenzéki közszereplő megverésére buzdított, akkor semmi bajuk nem volt az erőszakkal. Itt arra célzott, hogy amikor Ábrahám Róbert volt PestiSrác megütötte Puzsér Róbertet, Majka ugyanerre biztatta rajongóit a koncertjein.

Most meg megy a jajveszékelés, hogy egy koncerten egy fiktív ország fiktív diktátorát mikrofonnal fejbe lőtték? Az első két eset minden morális mérce szerint problémás. Az utóbbi csak akkor, ha betiltják Petőfit is a Dicsőséges nagyurak… vagy az Akasszátok föl a királyokat! című verséért.

Pottyondy Edina hozzátette, hogy a kormányzat „már kísérletet sem tesz arra, hogy bármiféle következetesség, bármiféle erkölcsi integritás, bármiféle felelősség tanújelét adja. Az egész kommunikációjuk egy konstans őrjöngés és hazudozás.”

AzahriahBayer ZsoltBindzsisztánCampus FesztiválerőszakkormánypropagandaKrúbiMajkaPottyondy Edina