A Honvédelmi Minisztérium még tavaly novemberben is annak előkészítésén dolgozott, hogy idén katonákat küldhessen Csádba – derül ki a Telex birtokába került dokumentumokból. Ezek egy részéről a 444 is beszámolt tegnap.
A tervek szerint első körben harminc, második körben kétszáz magyar katona ment volna Afrikába, a missziónak pedig csak a logisztikája 21 milliárd forintba került volna. Az elképzelést a Telex információi szerint mostanáig jegelték, ezt így tudja a 444 is.
A Telexhez eljutott dokumentumok szerint a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által vezetett Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberben összerakott egy erről szóló előterjesztést. Ennek a lejártát 2025. december 31-ről 2026. december 31-re módosították volna, amire azért lett volna szükség, mert azzal számoltak, hogy még idén megindíthatják a missziót.
A tervek szerint a missziónak csak a logisztikai része 21 milliárd forintba került volna, amelyből a Honvédelmi Minisztérium akkori tájékoztatása szerint 4,4 milliárd forint állt rendelkezésre. A költségek legnagyobb része, 14 milliárd forint a katonai tábor megépítésére ment volna. A második legnagyobb, 4,7 milliárd forintos tétel a misszió fenntartására vonatkozik, amelybe beletartozik az élelmezés, a mosogatás és a helikopterek fenntartása.
A honvédség a misszió végrehajtásához 1,2 milliárd forintért tervezett vásárolni páncélozott autót, teherautót, repülőgép-vontatót és mentőautót. Közel 800 millió forintot költöttek volna konténerekre, műholdbérlésre, valamint tisztító- és fertőtlenítőszerekre.
Az előterjesztés szerint a tervezett magyar katonai szerepvállalás ez idáig nem valósult meg, mivel a magyar katonai erők telepítéséhez szükséges jogi dokumentumok ratifikációjára még nem került sor.