Jótékonysági sportnapot rendeztek vasárnap a Hódtói Sportcsarnokban a rákbetegséggel küzdő Galiszné Kun Bernadett, azaz Detti javára. A háromgyermekes édesanya nézőként maga is részt vett az eseményen, és meghatódva fogadta az emberek segítő szándékát, jószívűségét. Ha állapota engedi, és már nem kell hetente kemoterápiára járnia, kiutazhat Németországba a kezelésre.
A Jótékonysági Sportnap Dettiért rendezvényen nemcsak sportprogramok zajlottak, hanem sütivásár, gyereksarok, tombola, főzés, bemutatók és edzések is várták a résztvevőket. A „Megyünk előre Dettiért!” rendezvénysorozat azonban nem csupán ezzel a nappal zárult: szombat este fiatal zenészek adtak jótékonysági koncertet Detti javára a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, a Sarokház jóvoltából pedig jótékonysági sütemény is készült.
Kecskés Ákos és a Diósgyőr futballcsapata mezeket ajánlott fel, míg Vojvoda Dávid, a magyar válogatott kosárlabdázó a románok elleni győztes mérkőzésen viselt mezét bocsátotta licitre. Ez utóbbira egy vásárhelyi támogató adta a legmagasabb, 60 ezer forintos ajánlatot, és a mezt vasárnap, a sportnapon vehette át.
– Nagy meglepetésemre én nyertem a licitet, ugyanis olyan összeget tettem, amiről azt hittem, mások majd túlszárnyalják – mondta Radu Attila. – Ez óriási segítség Detti gyógyulásához és a családjának is. Legyen ez példa mindannyiunk számára: a meznek méltó helye lesz, valószínűleg itt, a Hódtói Sportcsarnokban, felajánlva a Kosárlabdasulinak.
– Nem is lehet felfogni, hogy az egész város összeállt értem. Ilyen összefogást még nem éltem át, és nem is emlékszem hasonlóra – mondta meghatottan Galiszné Kun Bernadett. – Szavakba sem tudom önteni, mit érzek: hihetetlen erőt ad, hogy számomra idegen embereket is megérintett a sorsom. Biztat, hogy hisznek bennem és inspirál abban, hogy mielőbb kikerüljek a kórházból és újra e közösségben lehessek, hogy megköszönjem mindezt a rengeteg szeretetet.
Elárulta, hogy most sokkal jobban érzi magát, mint amikor egy hónapja bekerült a kórházba: akkor alig tudott menni, és egész nap aludt. – A szegedi onkológián szerencsére olyan szinten összebírtak rakni, hogy ma itt lehetek ezen a rendezvényen, ezért nagyon hálás vagyok nekik. A gyógykezelésemhez szükséges összeg már összegyűlt, akár most is mehetnék Németországba. Egyetlen dolog tart vissza: hetente kell kemoterápiára járnom, mert most az a legfontosabb, hogy elpusztítsuk a daganatos sejteket. Ha már elég lesz két-három hetente kezelést kapnom, elindulhatunk – tette hozzá Detti.
– Negyven önkéntes dolgozott azon, hogy ez a mai nap létrejöhessen – mondta Horgos Nóra önkéntes. – A sportolók és sportklubok mellett civil szervezetek, cégek és önkéntesek is csatlakoztak, akik különféle tárgyakat ajánlottak fel a tombolára. Közel háromszáz tombolatárgy gyűlt össze, amelyeket meg lehetett vásárolni. Emellett az önkéntesek szendvicsekkel, süteményekkel készültek, az apukák pedig főztek a Mozgásközpontban. A befolyt összeg természetesen Detti gyógyulását segíti majd. A város pedig térítésmentesen biztosította a sportnap helyszínét. Az önkéntesek közül szeretnék kiemelni hármat – remélem, senki sem haragszik meg, hogy nem sorolom fel mindenki nevét –, Borbíró Andreát, Dani Anna Máriát és Tatárné Szekeres Ágit, akik különösen sokat tettek azért, hogy ez a nap ilyen jól sikerüljön. Nagyon sokan próbálnak most abból a szeretetből visszaadni Dettinek, amit sportolás közben tőle kaptak.
– 2022 tavaszán kezdtem el hetente kétszer járni Dettiékhez a Mozgásközpontba – mesélte Bodó-Sipos Sandra önkéntes. – Azóta ismerem őt életerős, céltudatos, odaadó, magabiztos, életvidám, mindig mosolygós anyaként, hölgyként és nőként. Azért állok most mellette, mert mindennél fontosabbnak tartom, hogy meggyógyuljon, és minél tovább a családja körében lehessen.
A háromgyermekes Galiszné Kun Bernadett 2020-ban, szoptatás közben fedezett fel egy csomót a mellében, amelyről kiderült, hogy rosszindulatú daganat. Öt évvel később gyógyultnak nyilvánították, ám idén augusztusban a betegség visszatért, és szétterjedt a szervezetében.