Szabó Tímea egyhavi tiszteletdíjának megfelelő, több mint hárommillió forintos büntetést kapott, miután egy bizottsági ülésen felmutatta Orosz Bernadett súlyosan bántalmazott arcáról készült fotóját. A bizottsági ülésen egyébként éppen a nők elleni erőszakról folyt vita. Később a bántalmazás áldozata megkérdezte Menczer Tamást, a Fidesz kommunikációs igazgatóját, miért, de Menczer azzal hárított, hogy neki sem szabad válogatott mezben felszólalnia.
Az Országgyűlés 112 igen és 56 nem szavazattal helybenhagyta a házelnöki döntést, amely szerint Szabó Tímea (Párbeszéd) tiszteletdíját 3 millió 403 ezer 562 forinttal csökkentik. A szankció oka hivatalosan az volt, hogy a képviselő szeptemberben az igazságügyi bizottság ülésén előzetes bejelentés nélkül mutatta fel az összevert Orosz Bernadettről készült fényképet a kapcsolati erőszak elleni hatékonyabb fellépésről szóló javaslata ismertetésekor. A bizottság elnöke többször figyelmeztette, hogy tiltott szemléltetést folytat, majd indítványozta a tiszteletdíjcsökkentést, amelyet később a házelnök és az Országgyűlés is jóváhagyott.
Szabó Tímea szerint azonban a büntetés valójában nem róla szól, hanem arról, hogy a hatalom – megfogalmazása alapján – nem hajlandó szembenézni azzal, milyen valósággal élnek a bántalmazott nők. Bejegyzésében úgy fogalmazott:
Ha papíron nem mutathatom fel, hogyan néz ki valójában egy súlyosan bántalmazott nő, akkor a pólómon fogom! Tessék ezzel igenis szembesülni, fideszes képviselők!
Szabó Tímea ugyanis egy olyan pólóban jelent meg az ülésen, amelyen Orosz Bernadett arca volt látható a bántalmazás előtti és közvetlenül a bántalmazás utáni időkből. A képviselő arról is beszámolt, hogy a kormánypárti politikusok gúnyolódva reagáltak a helyzetre, miközben Orosz Bernadett a karzatról figyelte az eseményeket. Szabó Tímea posztjában így fogalmazott: „Orosz Bernadett ma végignézte, hogyan röhögcsélnek a kormánypárti képviselők a 3 millió forintos büntetésemen, és azon, amikor felmutatok a karzatra, hogy tessék Bernadett szemébe nézni. Hollik István hangosan röhög, Nacsa Lőrinc ordít, hogy nem látja a fotót a pólómon, a többiek meg szimplán őrjöngenek. A végén egy fideszes tapsolt is. Hátborzongató”.
Orosz Bernadett később a Parlamentben személyesen kérte számon Menczer Tamást, miért szavazták meg a több mint hárommilliós büntetést. Azt mondta: „A szavazatokból kiderül, mégsem számít úgy az életünk. Miért nem számít az életem?” Menczer válaszában hangsúlyozta, hogy minden erőszak elfogadhatatlan, a büntetés szerinte kizárólag a parlamenti szabályok megsértése miatt történt, nem az ügy vagy az áldozatok miatt. Hozzátette, saját példájára hivatkozva, hogy még válogatott mezben sem szólalhatott fel büntetés nélkül.
A történtek mindkét érintett szerint túlmutatnak a parlamenti vitán. Szabó és Orosz egyaránt azt hangsúlyozták, hogy folytatják a nők elleni erőszak áldozatainak védelméért végzett munkát, és a nyilvánosság erejével szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az államnak hatékonyabban kellene támogatnia és megvédenie az érintetteket.