Őrizetbe vették a Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsított férfit

Donald Trump jelentette be, majd a kormányzó és az FBI-igazgató megerősítette a hírt. A gyanúsított egyik közeli hozzátartozója adta fel a feltételezett gyilkost a hatóságoknak.

Az elnök bejelentését a New York Times hatósági forrása is megerősítette. A merénylőt helyi idő szerint este 10 órakor vették őrizetbe.

Az amerikai elnök a Fox Newsnak arról beszélt, hogy egy rendvédelmi dolgozó állítólag felismerte a merénylőt, és kapcsolatba lépett a férfi apjával. Ezután a merénylő apja a rendőrségre szállította a fiát. A CNN forrásai szerint a merénylő bevallotta tettét az apjának, aki aztán értesítette a hatóságokat, és őrizetbe vételéig biztonságba helyezte fiát.

Trump azt mondta, reméli, hogy a férfit halálra ítélik. Utah államban engedélyezett a halálbüntetés, és az elnök szerint Spencer Cox republikánus kormányzó jelezte neki, hogy támogatná a merénylő halálbüntetését. Nem sokkal Trump bejelentése után sajtótájékoztatót tartott Spencer Cox kormányzó és Kash Patel, az FBI igazgatója, ahol megnevezték az elkövetőt, egy Tyler Robinson nevű 22 éves férfit.

A férfit azután találták meg, hogy a merénylet után Robinson egyik családtagja kapcsolatba lépett a család egyik barátjával, aki kapcsolatba lépett a rendőrökkel, és azt mondta nekik, hogy Robinson bevallotta, vagy azt sugallta, hogy ő követte el a merényletet. Robinson egyik családtagja azt mondta a rendőröknek, hogy a férfi az elmúlt időszakban egyre aktívabb lett politikai szempontból. A merénylet előtt azt mondta nekik, hogy „a gyűlölettel teli” Charlie Kirk Utahba érkezik.

Cox kormányzó arról is beszélt, hogy egy videófelvételen beazonosították Robinsont, aki szerda reggel, a merénylet előtt 4 órával egy Dodge Challenger autóban érkezett meg a merénylet helyszínének közelébe. A nyomozók által megtalált fegyver egy 9836-os kaliberű Mauser volt, aminek a tetejére egy távcsövet szereltek. A fegyver mellett lőszereket is találtak. Az egyikbe azt vésték bele, hogy „Hé, fasiszta! Kapd el!”, a másikba pedig azt, hogy „Ha ezt olvasod, meleg vagy LMAO”.

Charlie Kirköt szerdán lőtték nyakon Utah államban, egy egyetemi rendezvényen. A 31 éves férfit kórházba szállították, de nem sokkal később meghalt.

Charlie KirkDonald TrumpKash PatelmerényletmerénylőSpencer CoxUtah állam