A héten megtartották a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, közkeletű nevén Tusványost. Az Erdélyben megszervezett fesztiválnak minden évben Orbán Viktor nagyszínpadon elmondott programadó beszéde a legfőbb attrakciója. Az idei alkalom leginkább azért különleges, mert tizenhat év után először ellenzéki pártvezérként szólhatott a híveihez Orbán Viktor.
A Fidesz számára történelmi bukást jelentő 2026-os országgyűlési választások után a párt széthullásának jelei láthatók rendre minden héten. Pusztul az eddig milliárdokból duzzasztott karakter-tömeggyilkos propagandamédia, a párt vezető alakjai csekkolnak kifele a frakcióból, a Tisza-kormány sikeresen takarítja el az Orbán-báboknak titulált közjogi tisztségviselőket, s mindeközben a pártúr meccset néz az USA-ban.
A bukott miniszterelnöknek nemrégen még teljhatalmú pártjának romjain kellett megtartania éves kinyilatkoztatását, ahol végig olyan kifejezéseket hajigált, mint önkény, szabadság, ellenállás, sikeres kormányzás, diktatúra, kitartás, kommunista, globalista és nemzeti.
Orbán ismét széles körben mesélt ötdimenziós világpolitikai összefüggésekről, de azt is mondta, meg kell érteni, mi történt Magyarországon.
A volt miniszterelnök programadó beszéde szerint április 13-án egy olyan új valóságra ébredt az ország, amelyet korábban sokan csak rossz viccnek vagy ízléstelen tréfának gondoltak. Orbán szerint a jelenlegi helyzet megértéséhez a világpolitika helyett most magára Magyarországra kell fókuszálni, mivel a Tisza Párt kormányzása alatt a jogállamiság alapvető intézményeit számolták fel. Orbán a mostani ellenzék, szerinte ellehetetlenítésében Venezuelát látta Magyarország párhuzamaként, tengerpart és olaj nélkül. Egyébként is éles párhuzamot vont a jelenlegi magyar politikai viszonyok és a dél-amerikai baloldali rezsimek között.
Úgy vélte, a politikai ellenfelek jogilag tisztázatlan eszközökkel való kisemmizése és az új, leszámolásra létrehozott hatóságok működése a kommunista rendszerek és Hitler módszereit idézik. Kifejtette, hogy a Tisza Párt valójában önkényuralmi rendszert épít, amely illegitim döntésekkel próbálja meg ellehetetleníteni a politikai alternatívákat, és megtiltotta a Fidesznek a jövőbeli választásokon való indulást. A kormányzati működést egyfajta „fantasy” vagy „mozi” jelenségként, illetve „Facebook-kormányzásként” írta le, ahol a felszíni „parasztvakítás” mögött valójában súlyos gazdasági következményekkel járó rossz rendszer működik, és amelyben a kis- és középvállalkozásokat is támadások érik. Az euró magyarországi bevezetésének támogatását a bankok és spekulánsok részéről pedig a megszorítások kódnevének nevezte.
Orbán azonban bocsánatot is kért a választóktól: már amennyiben azt elismerte, hogy az országot most felforgató jelenlegi miniszterelnök, Magyar Péter a Fidesz soraiból érkezett.
A választási eredmények kapcsán kiemelte, hogy a választók nem a teljes 16 éves kormányzati teljesítményt utasították el, hanem csak az utolsó négy év kormányzati hibáira mondtak nemet.
A jövőbeli kilátásokról szólva Orbán úgy kalkulált, hogy pontosan a 134. napon fog kiderülni, hogy a Tisza rendszere fenntarthatatlan. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz meglévő 2,5 millió szavazója szép eredmény, de a győzelemhez szükséges többséget a kormányzással szembeni növekvő elégedetlenség hozza majd meg számukra. Külföldi példákra hivatkozva rámutatott, hogy a bukott vezetők visszatérése lehetséges, ezért a Fidesz híveinek nem keseregni, hanem harcolni és dolgozni kell az ország visszavételéért. Beszédében külön kitért arra is, hogy a meghurcolt fideszes vezetőkből (például Hankó Balázsból vagy Hajdu Jánosból) a rendszer hősöket formál, akikben Magyarország leendő vezetőit kell látni.
Szerinte a Tisza nem demokratikus módszereket választott, ezért ezek államcsínynek és bűncselekményeknek tekinthetőek. Ezek a korlátok tehát nincsenek, ezeken át fognak lépni, mondta. Hozzátette, a győzelemhez szükséges többséget a kormányzással szembeni növekvő elégedetlenség hozza majd meg számukra. Külföldi példákra hivatkozva rámutatott, hogy a bukott vezetők visszatérése lehetséges, ezért a Fidesz híveinek nem keseregni, hanem harcolni és dolgozni kell az ország visszavételéért.
A teljes beszédet itt hallgathatja meg, aki igazán vágyik rá.
Magyar Péter miniszterelnök reagált Orbán beszédére, azt írja:
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges. Köszönjük a bölcsességet és a bizalmat Magyarország! Csodaszép hétvégét!
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ,,Orbán Viktor a tusványosi beszédében mondott igazságokat a Magyar Péter által vezetett új kormányról, az újnak mondott rendszerről, a világgazdaságról, de néhány kivételtől eltekintve nem beszélt a saját hibáiról, és láthatóan továbbra sem érti, hogy mi vezetett a választási vereséghez.”. Hozzátette azt is, hogy épp a Fidesz kreálta azt a választási rendszert, amely mindezt lehetővé teszi, ahol 53 százalékos győzelemmel alkotmányozni lehet, és amikor a Mi Hazánk két éve ezt meg akarta változtatni, akkor az a Fideszt nem érdekelte.