Orbán törleszt egy majd’ tízéves tartozást

A kérdés az, hány gombócot kérhet végül a politikai elemző?

„Köszönöm! Én is készen állok” – üzente Török Gábor a miniszterelnöknek, miután Orbán Viktor jelezte, hogy kész törleszteni az általa elvesztett fogadás utáni tartozását a politikai elemzőnek. A tét Orbán részéről nem kevesebb, mint egy (vagy lehet, kérhet kettőt is) gombóc fagyi volt.

Az eset még a hétvégén ütötte fel a fejét, miután Orbán Viktor a tusványosi beszédét megelőző Török Gábor-elemzéssel kapcsolatban azt írta, hogy Török „megint hoppon maradt”. Az elemzőnek a neki üzengető Orbán miatt eszébe jutott egy korábban egymással kötött fogadásuk. A bejegyzésből kiderült, hogy legutóbbi találkozójukon arról fogadtak, hogy vajon érvényes lesz-e a migrációs népszavazás.

Én a diplomámat ajánlottam tétnek, de ő megelégedett egy fagyival. Sajnos a vesztesnek még nem volt alkalma teljesíteni. És megint itt a nyár

– árulta el Török Gábor, aki – mivel a érvénytelen lett a 2016-os népszavazás – a diplomáját megtarthatta, de hosszú nyarakon keresztül az Orbán által ígért fagyi nélkül maradt.

Fotó: Török Gábor / Facebook

Úgy néz ki, hogy megérte felemlegetni a fogadást, mert Orbán (igen, nyilván személyesen maga kezeli az oldalát) azt írta az elemző bejegyzése alá, hogy „pontos elszámolás, hosszú barátság. Készen állok a fagyi-ügy rendezésére”. Török megköszönte a lehetőséget, jelezve, hogy készen áll elnyalni egy gombócot a miniszterelnökkel.

Amennyiben összejön a fagyizás, Orbán bizonyára puncsot fog kérni, mivel a tusványosi beszéde végén feltett kérdésekből kiderült, ez a kormányfő kedvenc fagyija (kedvenc publicistája ezzel sajnos nem ért egyet). Indoklása szerint már abban a korban van, „amikor az ember romantikázik, és visszavágyik a régi ízekre”.

fagylaltfogadásmigrációs népszavazásOrbán ViktortörlesztésTörök GáborTusványos