„Irány Moszkva!” – ezzel a címmel jelent meg egy videó Orbán Viktor közösségi oldalán pénteken hajnalban.
A videót hajnali 4 óra körül vették fel a budapesti repülőtéren. Orbán Viktor azt mondta: Moszkvába utazik, ami „a háború miatt nem olyan egyszerű, mint szokott lenni, nagyot kell kerülni, ezért hajnali 4-kor el kell indulnunk, hogy időben odaérjünk a ma délelőtt esedékes tárgyalásra”.
Az orosz elnökkel fogunk ma tárgyalni
– jelentette be.
A tárgyalások témájáról és céljáról a miniszterelnök úgy fogalmazott: továbbra is biztosítani akarják Magyarország energiaellátását, „ami gázt és olajat jelent”. Felidézte, nemrég azért járt Washingtonban, hogy az orosz olajat és gázt érintő amerikai szankciók alól Magyarország mentességet kapjon. „Ezt sikerült is elérnünk, ez remek.
Most már csak gáz meg olaj kell, ezt meg az oroszoktól lehet megvásárolni. Azért megyek tehát oda, hogy télre is és a következő évre is biztosított legyen Magyarország energiaellátása, megfizethető áron
– fogalmazott Orbán Viktor, aki magával viszi Moszkvába Szijjártó Pétert is, aki szintén bejelentkezett Ferihegyről hajnalban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Oroszországgal való energia-együttműködés fenntartása „Magyarország alapvető nemzeti érdeke”.