A Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ vasárnap délelőtt faültetési akciót rendezett a Kopáncsi Tanyamúzeum területén, a 10 millió Fa Alapítvány 888 000 forint összegű támogatásával, a Nemzeti Faültetés Napja 2026 program keretében. Önkéntesek ragadtak ásót és lapátot, hogy a facsemeték a helyükre kerüljenek.
A tanyamúzeum bejárója mellé 120 alma-, körte- és szilvacsemetét ültettek, a belső kertbe pedig 40 meggyet és szilvát telepítettek, a művelésmódtól függően különböző sor- és tőtávolságra. Az ültetéssel kapcsolatos előkészítő munkálatokat már korábban elvégezték; az önkéntesek feladata a facsemeték elültetése és a megfelelő öntözést biztosító földtányér kialakítása volt. A csemeték rendszeres öntözését már hétfőn megkezdik.
Az önkéntesek számára a faültetés egyszerű és szakszerű módját Pádár Zoltán főkertész ismertette, majd a résztvevők – családok és gyerekek – nekiláttak a munkának.
– A 10 millió Fa Alapítvány jóvoltából összesen 160 gyümölcsfát kaptunk: 50 szilvát, 50 almát, 50 körtét és 10 cseresznyefát. Az alapötlet az volt, hogy ha már rendelkezünk egy ilyen tanyamúzeummal, akkor egy kis életet leheljünk bele, és a jövőben workshopoknak, illetve egyéb közösségi programoknak adjunk otthont. Ennek az elképzelésnek az alapját jelenti ezek a fák. Az ültetést önkéntesek végzik, de az előkészítő munkálatok már korábban megtörténtek. A 160 ültetőgödör kiásása komoly feladat volt, ezért az önkormányzat dolgozóival közösen előkészítettük azokat, elvégeztük a talajjavítást, majd részben vissza is temettük őket. Így a családoknak és gyerekeknek már könnyebb dolguk van, mintha teljesen a nulláról kellene elkezdeniük az ültetést – árulta el Pádár Zoltán.
Az önkéntesek párokban vagy kisebb csoportokban, egymás után ültették el a csemetéket – ki kisebb, ki nagyobb rutinnal.
– Öreg vagyok, és életemben már sok fát elültettem – mondta Laczkó István, az egyik önkéntes. – Azért jöttem, mert itt dolgozik a kislányom az önkormányzatnál, ő hívott el erre. Ezeknek a fáknak az a jelentőségük, hogy a jövőnek ültetjük őket. Remélem, hogy az unokám vagy más fiatalok is kijárnak majd ide – tette hozzá.
Az ültetők között olyan is volt, akinek személyes kötődése van ahhoz a tanyához, amely ma a Kopáncsi Tanyamúzeumként működik.
– A nagyszüleimé volt annak idején ez a tanya, elsősorban ezért jött ki a család, és örülök, hogy részt vehetek a faültetésben – mondta Juhászné Bálint Ildikó. – Azt gondolom, hogy ezzel az ültetéssel valamennyire visszaadjuk a természetnek ezt a területet – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tanya másik oldalán állt egykor a nagyszülei hatalmas gyümölcsöse.
– Családi programként jöttünk. Környezetvédelmi és esztétikai szempontból is fontosnak tartjuk a fásítást – mondta Bende Gábor. – Az ültetés jól elő volt készítve: itt voltak a facsemeték, így csak be kellett helyezni őket a gödrökbe és betemetni. Nem egy megterhelő munka, ráadásul gyakorlottak vagyunk, hiszen otthon is szoktunk kertészkedni – tette hozzá.
A gyümölcsfák környezeti és tájképi értéket képviselnek, de szolgálják majd a helyi közösséget is. A termő gyümölcsök felhasználhatók múzeumi programok, hagyományőrző foglalkozások és oktatási célra is, bemutatva a tanyasi gazdálkodás és az önellátás korábbi formáit. De remek helyszínt biztosítanak közös gyümölcsszüretekhez, lekvárfőzésekhez, aszalásokhoz és befőzés-bemutatókhoz. A tervek szerint kézműves foglalkozásokat, gyerekeknek szóló természetismereti programokat, „ültess és gondozz” napokat, valamint hagyományos őszi tanyai rendezvényeket is szerveznek majd a területen.