Nincs még egy ilyen népszerű kirándulóhelyszín a környéken, mint a Kása-erdőbe telepített troll. Ezrek látták már és nincs olyan nap, hogy a szobor maga lenne.
Hiába nem számít már újdonságnak, az Ölelő Olga, vagyis a vásárhelyi Kása-erdőbe telepített trollszobor, mégis minden látnivalót „üt” a környéken. Eddig is ezrek keltek útra, hogy megnézzék, és valószínűleg ezután is ezrek indulnak majd el gyalog a Nagy András János utca felől, hogy a mulccsal felszórt úton némi sétát követően szembetalálkozzanak az egyik tisztás mellett a gyerekek arcára nevetést, a felnőttekből pedig ámulatot kiváltó, hatalmas méretű óriásszoborral. Ölelő Olga itt valóban átölel egy fát.
Bár trollszobrokból máshol is akad Magyarországon, a világhírű Thomas Dambo dán újrahasznosító művész alkotásából csak ez az egy található hazánkban. A vásárhelyi önkormányzat a turizmus fellendítése érdekében telepítette a Kása-erdőbe, Dél-Kelet-Európa első, általa készített trollszobraként. A dán művész világszerte több mint 150 helyszínen épített már a rá jellemző, naturális és környezetbarát stílusban hasonló szobrokat, amelyeket évről évre turisták ezrei keresnek fel.
Maga a művész vásárhelyi könyvtárban rendezett esten azt mondta: „Az én történeteimben az ember a rossz, a gonosz szereplő, hiszen mi vagyunk azok, akik leuraljuk a természetet és kizsákmányoljuk forrásainkat. A trolljaim jók. A történeteimben pedig jó tréfa ezt a „fordított” világot megmutatni”.
Trollszoborból tehát csak ez az egy van Magyarországon, de található három, emberalakot ábrázoló óriásszobor idehaza, a Mecsek keleti felén.
Aki járt már arra, tudja, hogy ezek nem trollok, hanem magyar mesebeli alakok: a 3–4 méter magas, akácfából készült mecseknádasdi Vasgyúró, amelyet Dechant Antal festő, szobrász és grafikus készített; a Püspökszentlászló és Hosszúhetény között látható Kőmorzsoló, valamint a bikali Fanyűvő, amelyek Baráth Gábor képzőművész alkotásai.
Ez a troll, nem az a troll
Ellentétben az internetes provokálókkal, a troll egy misztikus, félelmetes lény. A skandináv mitológiában antropomorf szereplő, ám az irodalomban nagyon sok helyen jelenik meg különböző formákban és szerepekben. Ilyen lehet a gonosz, undorító orkszerű kép, vagy a primitív, de emberszerű elképzelés, amely szerint ezek a vad lények földalatti barlangokban és hasonló helyeken élnek.
De troll szerepel a Harry Potter első könyvében, de a Gyűrűk urában is. Mindkettőben óriás termetű, lomha, ostoba, agresszív lényként. Az utóbbiban gonosz erőként, melyet a sötét hatalom teremtett, míg a varázsvilágban játszódó Harry Potterben védelemre kiképezhető teremtményként kapnak szerepet.