Nyomoznak Márki-Zay Péter feljelentése nyomán a zsinagógára kiragasztott antiszemita matrica ügyében

Hódmezővásárhely polgármestere, Dr. Márki-Zay Péter feljelentést tett a rendőrségen közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság elrendelte a nyomozást, amely 2026. január 9-én indult.

Mint az mi is megírtuk, karácsony és hanuka előtt ismeretlenek antiszemita matricát ragasztottak a zsinagóga kapujára. Márki-Zay Péter feljelentést tett az ügyben, mert fontosnak tartja, hogy az önkormányzat képviseletében kiálljon minden kisebbség mellett, legyen az etnikai vagy akár vallási.

A feljelentés szerint 2025. december 16-án ismeretlen személy vagy személyek egy matricát helyeztek el az önkormányzat tulajdonában álló Zsinagóga Szent István tér felőli kerítésén. A matricán a „kaszás kereszt” jelképe látható, amely a szélsőjobboldali, antiszemita szimbolikával azonosítható, valamint a „jövünk” felirat szerepel.

Márki-Zay Péter a feljelentésben hangsúlyozta, hogy a tett „kihívóan közösségellenes”, különösen a 2025. december 14-i, ausztráliai Bondi Beach-i zsidó közösséget ért fegyveres támadás fényében, amely legalább 15 halálos áldozatot követelt. A polgármester szerint a matrica alkalmas volt arra, hogy a zsidó közösség tagjaiban megalapozott és valós riadalmat keltsen.

A feljelentésben arra kéri a nyomozó hatóságot, hogy az ügyet teljes körűen vizsgálja, és ha szükséges, minősítsék a cselekményt más bűncselekményként. A polgármester kiemelte: „Az ilyen jellegű fenyegetéseket komolyan kell venni, és mindent el kell követni az eredményes felderítés érdekében.”

A nyomozást a hatóság elrendelte, amit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Bűnügyi Osztálya végez majd el.

antiszemitizmusHódmezővásárhelyMárki-Zay PéterVásárhelyvásárhelyi hírekzsinagóga