Novák Előd és Csárdi Antal megnézték, megvan-e még az ország aranya

Novák Előd és Csárdi Antal megnézték, megvan-e még az ország aranya

Pénteken több ellenzéki politikus is arról posztolt Facebook-oldalán, hogy meglátogatta a Magyar Nemzeti Bank trezorját, hogy ellenőrizzék, megvannak-e még az ország aranytartalékai.

A márciusban megjelent állami számvevőszéki jelentés szerint ugyanis az MNB által létrehozott alapítvány nagyon felelőtlenül kezelte a rábízott vagyont, a Matolcsy-család üzleti gazdagodtak a köz számára előnytelen üzleteken, és sok rossz befektetést is eszközöltek a vagyon kezelői. Emiatt sokakban felmerült, hogy hasonlóan bántak-e az MNB tulajdonában lévő arannyal. A kérdés a kommentmezőkön felül a Lázárinfókon is többször előkerült, de a jobbikos Lukács László György még a parlamentben is felhozta.

Bár Varga Mihályék vizsgálata kimutatta, hogy megvan az arany, aminek meg kell lennie, Kósa Lajos a parlament honvédelmi és rendvédelmi bizottságának elnökeként csütörtökön bejelentette, hogy a kételkedő politikusok személyesen is megtekinthetik a fizikai aranytartalékokat.

Pénteki bejegyzése alapján élt ezzel a lehetőséggel a volt LMP-s Csárdi Antal is. „Az aranytartalék itthon tárolt része 140 db sorszámozott ládában 7750 db. egyedi azonosítóval megjelölt, az egyedi súlyával nyilvántartott aranyrúdból áll. Leellenőriztük szúrópróbaszerűen ezek valódiságát és rendben voltak” – számolt be posztjában a politikus.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke is meglátogatta a trezort, és bár szakértőt nem vihetett be magával, szúrópróbaszerűen lemért egy-egy aranyrudat. „Ahogy az várható volt, nem így lopták szét a nemzeti vagyont, bár mindenre képesek” – írta Novák Előd, aki posztjában azt sérelmezte, hogy a 94,73 tonnás aranytartalék egy része Londonban, a Bank of England értéktárában van elhelyezve, ami szerinte „függőséget és kockázatot jelent Magyarország számára”.

Az aranytartalékokat a jobbikos Lukács László György is rendben találta. „Az MNB által bemutatott aranykészlet számomra igazolta, hogyha komolyan veszik a hatóságok és az MNB is a munkájukat, a képviselők pedig az ellenőrzési kötelezettségüket, akkor a ”nemzet vagyona„ biztonságban lehet” – írta a posztjában.

aranytartalékCsárdi AntalellenőrzésKósa LajosLukács László GyörgyMagyar Nemzeti BankNovák ElődtrezorVarga Mihály