Női elnöke lett az algyői polgárőröknek

Női elnöke lett az algyői polgárőröknek

Az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület rendkívüli közgyűlést tartott, Gulyás Sándor korábbi elnök halála miatt szükségessé vált új vezető választása. Az egyesület a beérkezett jelölések alapján titkos szavazással Kabainé Lovas Nikolettát választotta meg elnökének, aki elfogadta a megbízást egy évre – számolt be róla a megyei polgárőrség honlapja. Új vezető tisztségviselőket is választottak Nagy István Ferencné és Búsné Baka Erika személyében.

Molnár Áron polgármester értékesnek, áldozatkésznek értékelte és megköszönte az egyesület tagjainak a munkáját. Kérte, hogy a továbbiakban is tegyenek meg mindent a feladat-végrehajtás érdekében. Sok sikert kívánt a vezetőknek és a tagoknak, valamint biztosította őket az önkormányzat támogatásáról.

Batiz István, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke szintén jónak értékelte az algyői polgárőrök munkáját. A tagok magas óraszámban hajtottak végre járőrszolgálatot, több rendezvény biztosításában vettek részt. Azt kérte, hogy ezen a magas színvonalon folytassák munkájukat.

Batiz István és Kabainé Lovas Nikoletta is sajnálattal jelezte, hogy a tagság átlagéletkora magas, kevés a fiatal, valamint szükség lenne a taglétszám emelésre a szolgálatok optimálisabb szervezése érdekében.

Az új elnök 2015 ben jelentkezett az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesületbe azzal a céllal, hogy szeretne tenni azért a településért, ahol él és segíteni az embereknek. A férje is tagja az egyesületnek. 2017-ben, lett az Egyesület gazdasági vezetője.

algyőMolnár Áronpolgárőr