A Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ makói tagintézménye végzi a tüdőgyógyászati ellátást a városban és a térségben élőknek. A rendelés hivatalosan június 23. óta szünetel, a kijelölés, vagyis az ellátás áthelyezése pedig most jelent meg a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján.
Hogy gondok vannak a tüdőgyógyászati ellátással, az furcsa módon a kormánypárti KESMA-hoz tartozó Délmagyarországban jelent meg először még június 4-én. Akkor Kallai Árpád főigazgató azt válaszolta a megyei napilapnak, hogy minden rendben, az ellátás jelenleg is zavartalanul folyik, és ez a jövőben is biztosított lesz. A szükséges szakorvosi és szakdolgozói háttér maradéktalanul rendelkezésre áll az intézményben, így a betegek folyamatos, magas színvonalú ellátása garantált.
Ennek ellenére mégis többen panaszkodtak Makón, hogy nem fogadja őket a szakrendelő, Vásárhelyre és Szegedre irányították őket. A kórház nem reagált az újabb megkeresésekre, viszont a kórház honlapjáról eltűnt a telefonszám, ahol eddig lehetett foglalni időpontot. A weboldalon található egy álláshirdetés is, miszerint tüdőgyógyász szakorvost keresnek, de a határidők leteltek és vélhetően nem sikerült találni senkit.
Ezt támasztja alá az NNGYK napokban megjelent kijelölő határozata. Az országos sajtóban hibásan az jelent meg, hogy Hódmezővásárhelyen szűnt meg a tüdőgyógyászati ellátás, – talán az zavarta meg őket, hogy a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központról van szó, – de valójában az olvasható, hogy 2025. július 1-től 2025. december 31-ig kijelölték és kötelezték a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot, hogy lássák el az alábbi települések betegeit a tüdőgyógyászat terén:
- Ambrózfalva,
- Kövegy,
- Apátfalva,
- Magyarcsanád,
- Csanádalberti,
- Makó,
- Csanádpalota,
- Maroslele,
- Ferencszállás,
- Nagyér,
- Földeák,
- Nagylak,
- Királyhegyes,
- Óföldeák,
- Kiszombor,
- Pitvaros,
- Klárafalva.
A nyilvános dokumentumban leírják, a kórház megkereste a hivatalt június 20-án, hogy a tüdőgyógyászat teljes kapacitását (49 szakorvosi óra) 2025. július 1. napjától december 31. napjáig szünetelteti. Az NNGYK pedig a szegedi intézményt jelölte ki ellátásra, az indoklás szerint „rendelkezik annyi szakellátási kapacitással, amely az érintett ellátási terület átmeneti ellátásának biztosításra alkalmassá teszi.”