A Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium tizenkét gépjármű-mechatronikai technikus tanulója tért haza felejthetetlen szakmai és személyes élményekkel a németországi Ruhr-vidéki Essenből, ahol egy háromhetes, intenzív Erasmus+ programon vettek részt.
A „Mobility for learners and staff in vocational education and training” című Erasmus+ pályázat keretében a corvinos diákok november 2-án indultak útnak, hogy német autószerelő műhelyekben – többek között az Auto Bakarnál és az Alles Grün KfZ Meisterbetriebnél – bővítsék szakmai tudásukat.
A három hét során nem elméleti képzésben vettek részt: a diákok azonnal a „mélyvízbe” kerültek, és valós, éles szituációkban kellett helytállniuk, olyan feladatokat végezve, amelyekkel idehaza csak a képzés végén találkoztak volna.
Mucsi Nándor, 11. évfolyamos tanulónak lehetősége nyílt egy Hyundai típusú autón komplett kuplungszerkezetet cserélni, egy BMW-n pedig precíziós fékbetét- és féktárcsacserét végezni.
– Óriási lökést adott a szakmai fejlődésünkhöz ez az út, hiszen tizenegyedikesként végezhettünk el olyan karbantartási feladatokat, amelyekről azt gondoltuk, csak végzős korunkban kerül majd ránk. Szuper volt, hogy olyan munkafolyamatokba is bepillanthattunk, mint a CO₂-kibocsátás mérése, gömbcsuklócsere vagy az összetett kuplungszerkezet-javítás – mondta Tóth Levente gépjármű-mechatronikai technikus tanuló.
A német szakmai kultúrára a diákok megbecsülése is jellemző volt: az egyik műhely gyakran kedveskedett nekik pizzával, ami oldotta a feszültséget és erősítette a csapatszellemet. A képzés végén három tanuló – Petrik Zétény, Köteles Róbert és Szolnoki Dominik – pénzjutalomban is részesült munkahelyétől.
A külföldi gyakorlat azonban sosem csak a munkáról szól. A diákok szakmai előrelépésük mellett kulturális élményekkel is gazdagodtak, és bővíthették idegennyelvi tudásukat. Közös kirándulást tettek Kölnbe, ahol a Kölni dóm lenyűgöző méretei hagytak bennük mély nyomot. Sétáltak a helyi Villa Hügel csodálatos parkjában, gyönyörködtek az őszi színekben pompázó fák látványában, Düsseldorfban pedig az Automarkton oldtimer autócsodákat tekinthettek meg – igazi különlegesség a jövő gépjármű-mechatronikai technikusai számára. A már megnyílt, hangulatos helyi karácsonyi vásár pedig méltó zárása volt a programnak.
A három hét intenzív munkájának és tanulásának kézzelfogható eredménye is van: a tanulók a program befejeztével átvehették a Penguin Academy által kiállított Europass tanúsítványt. Ez a dokumentum nem csupán egy oklevél, hanem európai „útlevél” is, amely igazolja, hogy a Corvinban megszerzett szakmai tudás megfelel a nemzetközi elvárásoknak.
A program az Európai Unió támogatásával és finanszírozásával valósult meg.