A Klebelsberg Kunó munkásságát feldolgozó Trianoni Szemle folyóirat különszámait mutatták be csütörtök este a Tarjáni Estek sorozat keretében, a vásárhelyi Református Egyházi Gyűjtemény Malom utcai épületében. A Trianon utáni időszak magyar kultúrfölényt hirdető, a tanyai iskolák sorát megépíttető egykori kultuszminiszter előtt négy tematikus lapszámmal tisztelgett a folyóirat.
Kilenc évnyi minisztersége alatt száz év munkáját végezte el a 150 éve született Klebelsberg Kunó, a Bethlen István-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere. Nevéhez fűződik a tanyai iskolák építési programja, a Kolozsvári Egyetem Szegedre telepítése, valamint a magyar nemzetet a kultúrfölény eszméjével felemelni kívánó program meghirdetése. Munkássága a népi írókra és Németh Lászlóra is nagy hatást gyakorolt. A Trianoni Szemle négy különszámban emlékezett meg róla, amelyeket csütörtök este mutattak be a Malom utcai Református Egyházi Gyűjteményben.
– Nem azért szenteltünk neki ennyi számot, mert mások ne lettek volna hasonlóan jelentősek, hanem mert egyik kortársa azt írta róla: 57 évet élt, és egy évszázadnyit alkotott. Valójában azonban ezt nem szó szerint kell értenünk, hiszen csak 1922-ben lett vallás- és közoktatásügyi miniszter, és mindössze kilenc évig tartott a munkássága a Bethlen-kormányban. Vagyis kilenc év alatt teremtette meg mindazt, amit mások egy évszázad alatt sem tudnak. Ez különösen azért fontos, mert mindez Trianon után történt. A Trianoni békeszerződés olyan taglócsapással sújtotta a magyarságot, hogy sokan úgy gondolták: innen nem lehet felállni. Szomszédaink – a románok, a csehek, a szerbek – is így vélték, és bíztak abban, hogy Magyarország megszűnik; ilyen térképek is készültek. Ám jött Bethlen István gróf és Klebelsberg Kunó gróf, és kettejük együttműködéséből olyan programok születtek, mint a kultúrfölény és a neonacionalizmus – utóbbi a hazaszeretet korszerű formáját jelentette – mondta Szidirupulosz Archimédesz.
A Trianoni Szemle főszerkesztője hozzátette: Bethlen István is felismerte ennek jelentőségét, és 1927-től a költségvetés több mint 10 százalékát fordították kultúrára és oktatásra. Klebelsberg számos intézkedést hozott: több mint ezer tanterem épült a tanyasi iskolák számára, létrehozták a Collegium Hungaricumokat Berlinben, Rómában és Párizsban, ahol a magyar tudományos és kulturális élet képviselői jelenhettek meg.
A kultúra más területein is sokat tett: támogatta a képzőművészetet és a zenét, és hozzájárult ahhoz, hogy Dohnányi Ernő ismét a zenei élet középpontjába kerüljön. Jelentősek voltak a szegedi egyetemi építkezések, a szegedi dóm, valamint a debreceni és székesfehérvári fejlesztések is.
– Kevés olyan politikusa volt a magyarságnak, aki ennyit tett volna, és ilyen önzetlenül. Bár életében is sok támadás érte, 1932-ben bekövetkezett halála után ezek felerősödtek, majd szinte feledésbe merült. A későbbi kommunista diktatúra idején háttérbe szorították, és alig lehetett róla beszélni. Ez is indokolja, hogy négy számot szenteltünk munkásságának. Az első kötet elsősorban a Collegium Hungaricumok történetét vizsgálja, valamint a kultúrfölény és a neonacionalizmus eszméjét. A második az iskolaépítésekre összpontosít, a harmadik irodalmi és művészeti kérdéseket tárgyal, a negyedik pedig Klebelsberg emlékezetével foglalkozik. Bár egyes művészeti területek kimaradtak a harmadik kötetből, ezek a negyedikben kaptak helyet. Elsősorban azonban az emlékezetről szól, hiszen 1932-ben bekövetkezett halála miatt számos tervét már nem tudta megvalósítani – pedig még sok mindent szeretett volna tenni a magyar kultúráért – sorolta a főszerkesztő.
Domonkos László író, az est másik előadója úgy fogalmazott: ahogyan Klebelsberg Kunó megfogalmazta a kultúrát, illetve ahogyan annak szerepét értelmezte, az ma is rendkívül tanulságos. Felidézte: néhány évvel ezelőtt a magyar közéletben megjelent az úgynevezett „kultúrharc” vitája, ám akkor talán csak érintőlegesen hivatkoztak Klebelsbergre, pedig érdemes lett volna alaposabban felidézni gondolatait.
Kiemelte: a klebelsbergi koncepció lényege az volt, hogy a kultúra mindenek feletti, és mindent meghatároz. Nem alárendelt terület, hanem a nemzet fennmaradásának alapja. A „kultúrfölény” nem felsőbbrendűséget jelentett, hanem azt, hogy a magyar kultúra értékeit a maguk teljességében kell kibontakoztatni és érvényesíteni. E gondolat szembeállítható a marxista alap–felépítmény elmélettel, amely szerint a gazdaság az alap, és a kultúra csupán felépítmény.
Szólt a neonacionalizmus fogalmáról is. A nacionalizmus eredetileg a nemzethez tartozást, a nemzet iránti elkötelezettséget jelentette, és nem azonos a sovinizmussal. Klebelsberg a trianoni békeszerződés utáni új helyzetben úgy vélte: a korábbi nacionalizmus tárgytalanná vált, ezért új célokat kell kijelölni. Az erkölcs és a tudás erejével kell megsokszorozni a magyar munka termelékenységét, hogy a nemzet függetlenebbé és öntudatosabbá váljon.
Klebelsberg ezt először a Pesti Napló 1928-as újévi számában fejtette ki, majd az általa alapított Napkelet című folyóiratban is visszatért rá. A gondolat nagy hatással volt a magyar értelmiségre: Németh László és Veres Péter is továbbgondolta ezt az eszmekört. Németh László a Napkelet meghatározó szerzője lett, és a klebelsbergi szellemiséget később is továbbvitte.
Az est résztvevői számára a lapszámokat és Klebelsberg munkásságát Szidirupulosz Archimédesz szociológus, főszerkesztő, Domonkos László író, szerkesztő és Sipos Endre művészetfilozófus, szerkesztő mutatták be.