Néma tüntetéssel várták az Iparművészeti Múzeum dolgozói Lázár Jánost

Az évek óta átmeneti telephelyén működő Iparművészeti Múzeumba látogatott Lázár János építési és közlekedési miniszter. Ennek legfőbb oka az volt, hogy személyesen választhassa ki azokat a műtárgy bútorokat, amelyekkel az általa felügyelt Várkapitányság a Karmelita reprezentatív helyiségeinek berendezését kívánja kiegészíteni.

A látogatás alkalmából a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) szervezésében a múzeum munkatársai pólókra írt üzenetekkel, néma demonstrációval tervezték fogadni a miniszert, hogy felhívják a figyelmét a múzeumi dolgozók – különösen a szakalkalmazottak – helyzetére, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányára, valamint a múzeumokban őrzött műtárgyak védelmére.

A múzeum dolgozói ezt néma tüntetésnek szánták, de a pólók annyira beszédesek voltak, hogy még a minisztert is szóra bírták – számolt be az eseményről a KKDSZ.

A találkozásról Lázár János is írt, elmondása szerint a beszélgetés meggyőzte arról, hogy a restaurátorok, muzeológusok és az ott dolgozók többet érdemelnek, hiszen fantasztikus munkát végeznek. Azt is megígérte nekik, hogy az örökségvédelemért kifejtett munkájukért, a minisztérium költségvetéséből valamilyen extra juttatást biztosít számukra.

Azt is hozzátette, 1867 óta a középületekben, minisztériumokban és a Miniszterelnökségen is folyamatosan találhatóak múzeumoktól kölcsönzött műtárgyak.

Karmelita kolostorLázár Jánosműtárgynépi iparművészszakszervezet