Nem tetszik az OTP-nek az ATM-ek kötelező telepítése

Az OTP Bank mai közleményében azt írja: több hitelintézettel közösen november 10-én alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló törvény egyes rendelkezéseinek Alaptörvénybe ütközésének megállapítását.

Mint az ismert, alkotmányos alapjoggá tette a kormány a készpénzes fizetés lehetőségét, majd Lázár János ehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy bővíteni fogják azok körét, ahol készpénzt lehet használni. Ugyanis ehhez a lakosságnak több készpénzre lesz szüksége, ezért arra jutottak Nagy Mártonnal, hogy bővíteni kell az ATM-ek számát.

A törvény értelmében az év végéig az 1000 fő feletti, jövőre pedig az 500-1000 fő közötti településeken bankautomatát kell telepítenie és működtetnie a bankoknak Magyarországon. Ez összesen 1039 új ATM-et jelent és a bankoknak legalább 4 milliárd forintjukba fog kerülni csak a telepítés.

Ma az OTP közölte: az ATM törvény és az egyéb vonatkozó jogszabályok által előírt ATM telepítésre kötelezés és a bankjegykiadó gépek elosztása gazdaságilag indokolatlan, aránytalanul korlátozza a kérelmező hitelintézetek vállalkozáshoz és tulajdonhoz való alapjogait, továbbá diszkriminatív módon avatkozik bele a piaci folyamatokba.

AlkotmánybíróságbankautomatakészpénzkészpénzfelvételkészpénzhasználatOTPOTP Bank