Négy Makó-térségi is verseng Lázár János parlamenti mandátumért

Több mint egy évszázada nem volt rá példa, hogy a vásárhelyi országgyűlési mandátumért ne a városban lakó jelölt is harcba szálljon. Most – a jelen állapot szerint – már négyen is vannak, de egyikük sem vásárhelyi.

Utoljára talán 150 évvel ezelőtt fordult elő, hogy a vásárhelyi választókerület országgyűlési posztjáért ne induljon helybéli. Akkor Jókai Mór aspirált a vásárhelyi mandátumért a Szabadelvű Párt színeiben, miután a város küldöttséget menesztett hozzá ennek érdekében. A küldöttek – köztük Matók Béla, Jenei pártelnök és Kovács Ferenc – addig győzködték Jókait, míg elvállalta a jelöltséget, és az 1875-ös választáson 111 szavazattal el is nyerte a mandátumot. A városnak megköszönte a bizalmat, de végül nem fogadta el a képviselői helyet, ami hidegzuhanyként érte a városi tanácsot.

Most is hasonló a helyzet: a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint négy aspiráns is van Lázár János helyére. A miniszter, aki a város szülötte és itt is van a háza, ezúttal nem indul egyéniben.

A megüresedett helyre a jelenlegi állapotok szerint négyen pályáznak. Ábécérendben:

Czirbus Gábor (Fidesz): tanár, egykori focista, Makó alpolgármestere. Korábban a Fidesz makói, ma már a makói–vásárhelyi választókerület elnöke.

Dr. Ferenczi Gábor (Tisza Párt): ő is makói jelölt. Magáról ezt írta: „A Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) országgyűlési képviselőjelöltje vagyok. Történész, jogász, ingatlanvagyon-értékelő. Húsz év tapasztalatom van a versenyszféra különféle területein. Komolyabb politikai múlttal nem rendelkezem.”

Mucsi Tamás (DK – Demokratikus Koalíció): Makón közismert politikus. Ifjúsági szakember, makói települési képviselő, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja és frakcióvezetője, a DK Országos Tanácsának tagja. Önmagáról ezt írta: „Nős vagyok, négy gyermek édesapja, a Demokratikus Koalíció jelöltje Makótól Hódmezővásárhelyig. Második ciklusomat töltöm Makó önkormányzatában, emellett a megyei közgyűlés DK-frakcióvezetőjeként dolgozom.”

Veres Csaba (Mi Hazánk Mozgalom): háromgyermekes édesapa, villamosmérnök, a környezetbarát megoldások és az energiahatékonyság elkötelezett híve, Apátfalván él. A Mi Hazánk Mozgalmon belül a Zöld Hazánk munkacsoport tagja. Korábban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom budapesti vezetője volt, és a Magyar Sziget, valamint több nemzeti rendezvény technikai hátterét biztosította. 2007-től öt évig külföldön dolgozott szakmájában, így nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Azt írta, hogy fontosnak tartja a teremtett világ védelmét, valamint a népi hagyományok és a magyar kultúra életben tartását és felélesztését. A magyar dolgozók és termékek megbecsülését szorgalmazza hazai és nemzetközi szinten. Szeretné elérni, hogy a kisgyermekek minden településen színvonalas iskolai oktatásban részesüljenek, a gyengébben tanulók számára pedig biztosítva legyen a felzárkóztatás lehetősége. Kiemelten fontosnak tartja az igazságszolgáltatás megerősítését, különösen az idősek és gyermekek sérelmére elkövetett, valamint a korrupcióval összefüggő bűncselekmények esetében. Állatvédő tevékenységet is folytat: egy állatvédő szervezetet és állatotthont tart fenn immár egy évtizede.

2026-os országgyűlési választásokApátfalvaCzirbus GáborDr. Ferenczi GáborMakóMucsi TamásVeres Csaba