Nagybányán a Gesztenye Fesztiválon jártak a Hódmezővásárhely vezetői

Az idén is meghívást kapott Hódmezővásárhely vezetése a Gesztenye Fesztiválra, amely ünnep 1993 óta a város napja. Márki-Zay Péter és Berényi Károly mellett ott volt Nátyi Róbert, a Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora is.

Már csak azért is tartott Márki-Zay Péterrel és Berényi Károllyal Nátyi Róbert, mert együtt ismét megtekintették a honi művészettörténeti életben megkerülhetetlen, egykor európai hírű Nagybányai Művésztelep múltját, és az ott alkotók emlékét őrző közterületeket.

Emellett részt vettek a Vásárhelyi Őszi Tárlathoz hasonló Éves Művészeti Kiállítás megnyitóján, a Nagybányai Festők Telepén, a Kolónián, ahol a vásárhelyi Zoltai Attila képei is láthatók voltak a kortárs alkotások között. A művész a vásárhelyi vezetők társaságában később meglátogatta a neves nagybányai magángyűjtő, Várvédő Zsolt galériáját is.

Márki-Zay Péter és Berényi Károly ezen kívül meglátogatta Nagybánya emblematikus, Munkácsy Mihály-díjas festőművészét, a 95 éves Véső Ágostont is.

Fotó: Dr. Berényi Károly / Facebook

Ezzel nem ért véget a látogatások sora, ugyanis elmentek a Teleki Magyar Házhoz is, melynek vezetője, Dávid Lajos elárulta, hogy egy hét múlva a Teleki Magyar Ház is meg fogja kapni a Magyar Örökség Díjat Budapesten.

A vásárhelyi látogatók részt vettek a város közéleti ünnepi rendezvényén, melynek része volt egy látványos felvonulás is, majd részt vettek egy fogadáson Nagybánya vállalkozóival, a közintézmények vezetőivel.

Hódmezővásárhely vezetése meghívta Pap Zsolt nagybányai alpolgármestert, Dan Carpov magyar kulturális referenst, valamint Vida Noémit, a szociális ellátóintézmények vezetőjét az október 5-i Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitójára.

Berényi KárolyHódmezővásárhelyMárki-Zay PéterNagybányatestvérvárosvásárhelyi hírekVéső Ágostonzoltai attila