Motocross OB-t zártak szombaton a vásárhelyi RolandRingen

Pörögtek a kerekek, fel-felrepültek a motorosok, és a közönség izgalmas futamokat láthatott szombaton a vásárhelyi RolandRingen rendezett MAMOKA Trans – Magyar Classic Motocross Bajnokság és Kezdő Open Kupán.

Volt, aki táblával biztatta a versenyzőket, de akadt, aki örömében füstfáklyát gyújtott, hogy ezzel is buzdítsa a crossmotorosokat, akik az országos bajnokság zárófutamán több kategóriában is versenyre keltek egymással.

– A Roland Ringen rendezett szezonzáró versenyen a klasszikus crossmotoroké a főszerep. A mezőnyben egészen 40-50 éves gépek is rajthoz állnak. Az esemény különlegessége, hogy átvett versenyről van szó: több rendező is lemondta a korábban betervezett bajnoki futamokat, ezért Hódmezővásárhely – a magyar motocross és a klasszikus motorok versenyeinek támogatására – besegít a szervezésbe, és pótolja ezeket a futamokat, hogy értékelhető legyen a bajnokság – árulta el Móricz Gergely. A versenyt rendező vásárhelyi Center Motorsport Egyesület tagja hozzátette:

– A mai versenynapra 85-en neveztek. A legtöbben a kezdő kategóriában indulnak, amelyben azok a fiatalok versenyeznek, akik mindössze egy-két éve motocrossoznak. Számukra ez a kategória belépőt jelent a motocrossbajnokság utánpótlásmezőnyébe.

A motorok évjárata alapján több kategóriát alakítottak ki, a 40-50 éves gépektől egészen a legfiatalabb, körülbelül 20 éves motorokig. Az indulók többek között az Evo és a Millennium Evo kategóriákban versenyeznek. Emellett van egy olyan kategória is, amelyben kizárólag 60 év feletti versenyzők indulhatnak.

Tápai Zoltán, a Center Motorsport Egyesület tagja az utóbbi kategóriában indult.

– Ez egy 1995-ös gyártású Honda CR250-es versenymotor. A 60 plusz kategóriában indulok, amit a motoron látható kis pluszjel is mutat: ebben a kategóriában csak azok versenyezhetnek, akik már betöltötték a 60. életévüket. Külön profi és amatőr kategória is van, mert nem lenne igazságos, ha azok versenyeznének egymással, akik korábban versenyzők voltak, illetve azok, akik csak néhány éve kezdték a motocrossozást. Így ugyanis az utóbbiaknak legfeljebb a hatodik hely környéke jutna.

Tápai Zoltán és motorja

Tápai Zoltán 2010-ben magyar bajnok volt a szenior kategóriában, és 1980 óta motorozik.

– MZ-vel kezdtem, amelyet saját magam építettem, majd fokozatosan léptem tovább. Később jött a Csepel, az már gyári versenymotor volt, aztán KTM-ekkel, majd Hondákkal motoroztam. A versenyzés szépsége számomra a győzelem. Nem a részvétel a fontos, hanem a győzelem! Most már nyugdíjas vagyok, így lenne időm edzeni, de azért keveset gyakorlunk. Inkább versenyekre járunk, és ott próbáljuk kihozni magunkból a lehető legjobbat.

A kezdők közé tartozik Halasi Linett.

Linett a táncot cserélte fel a motorra.
Linett a táncot cserélte fel a motorra.

– Apukám révén, körülbelül hatéves koromban kerültem kapcsolatba a motorozással, de sokáig inkább a tánc érdekelt, az vonzott igazán. Aztán 2020-ban, a Covid-járvány idején a tánc is online keretek között folytatódott volna, amit nem igazán szerettem volna. Ekkor mondtam apának, hogy menjünk ki motorozni, és innen indult újra a történet. 2021 augusztusában volt az első versenyem, 2022-ben pedig talán az első országos bajnoki futamomon is elindultam. Sajnos teljes bajnoki idényeket még nem tudtam végigversenyezni, mert mindig közbejött valamilyen kisebb sérülés. A mostani verseny nagyon tetszik, jó a pálya, és erős a mezőny. Úgy érzem, egész jól tudok helyezkedni a többiek között, ezért is élvezem a versenyzést. Számomra az a különleges a motocrossban, hogy egyéni sport, emellett nagyon szeretem a határaim feszegetését is. Az jelent nagy élményt, amikor új egyéni rekordokat érek el, és látom a saját fejlődésemet. A lányok kategóriájában már többször sikerült hatodik helyezést elérnem, és úgy érzem, a fiúk között is egész jól megállom a helyemet – mondta a Kőszárhegyi Motocross Egyesület tagja, majd beöltözött a futamra, hogy nyeregbe szállva száguldozhasson, ahogy tették azt a többiek is.

bajnokságCenter Motorsport EgyesületHódmezővásárhelyMagyar Classic Motocross Bajnokság és Kezdő Open Kupamotocrossmotoscross versenyRolandRingVásárhelyvásárhelyi hírek