Aczél Ferencet Vásárhelyen aligha kell bemutatni: húsz éven át vízilabdázott a helyi csapatban, majd évtizedekre a vitorlázórepülés lett az élete. Kilencvenedik születésnapján Márki-Zay Péter polgármester egy oklevéllel és a város borával köszöntötte. Mi pedig egy szelet igazi vásárhelyi sós túrós lepény mellett hallgattuk végig Feri bácsi történeteit, amit olyan élénken és jókedvvel mesélt, mintha nem lenne már kilenc évtized a háta mögött.
Aczél Ferenc és felesége házában két dolog tűnik fel rögtön: az egyik a polcokon sorakozó számtalan kupa, a másik a nappaliban helyet kapó sporteszközök, amelyek természetesen nem csak díszként állnak ott. Feri bácsi kilencvenévesen is olyan lendülettel mesél, de fizikai megjelenése is olyan fiatalos, hogy az embernek nehéz elhinni, hány évtizednyi történet kavargott már körülötte. „36 éves koromig vízipólóztam… A vásárhelyi csapatban játszottam húsz évig. Már 16 éves koromban bekerültem a csapatba” – mondja, miközben a felesége által frissen sütött sós túrós lepény illata betölti a helyiséget.
A vízilabda után jött a szerelem, amely máig kitart: a vitorlázórepülés. „Mindig mondom, hogy na, ez az utolsó évem… és még mindig ráteszek” – nevet fel, és hozzáteszi, időnként azért már fáj a válla, úgyhogy nem tudja, meddig fogja még csinálni.
Feri bácsi mögött már 4500 repülési óra van, az eredményei pedig magukért beszélnek – még tavaly is, 89 évesen összetettben a harmadik lett. „Az első háromban benne vagyok minden évben, de sokszor első is vagyok” – sorolja szerényen, mintha ez csak mellékinfó lenne, nem pedig egy kilencvenéves versenyző teljesítménye.
Megtudjuk azt is, hogy gyakran utaznak Ausztráliába, ahol volt feleségével, gyerekeivel tizenkét évig éltek. „’80-ban kerültünk ki a családdal… ott éltem 12 évig, és repültem, és ott is eredményeket értem el” – idézi fel. Ő hazajött, és itt is maradt, a gyerekei, unokái és a dédunokák azonban ma is ott laknak. Bár az utazás egyre fárasztóbb, az ausztrál tengerpart utáni honvágy időnként megérinti, hosszasan mesél a gyönyörű fürdőhelyekről, a hullámokról, a tenger szépségéről.
A sport és a család mellett a villanyszerelés töltötte ki az életét, művezetőként is dolgozott évtizedekig. Beszélgetésünk közben egyszer csak odaszól a feleségének, oltsa le a villanyt, ahol már nem kell égnie. Még ma is elevenen él benne az a generációs reflex, amit az apjától örökölt: „Ha valahonnan égve hagytunk egy villanyt, hú, apám nagyon leszidott bennünket.”
Feri bácsi nemcsak a sportnak él, otthon is megtesz, amit tud, nagy udvarukon kertészkedik, a házban porszívózik, és a magas polcokról továbbra is ő szedi le a dolgokat.
Márki-Zay Péter a város nevében oklevelet és a város borát adta át neki, majd hosszasan elbeszélgettek a régi időkről, a repülésről és közös ismerősökről is.
Aczél Ferencet nézve nem sokat kell gondolkoznunk, mi a hosszú élet titka, de ő hangsúlyozza: nemcsak a sport, meg az aktív élet, hanem a genetika is hozzátesz, hiszen édesapja is sokáig élt. Közben rájövünk, a kor nem is számít, csak az a fajta makacs, derűs előrehaladás, ami kilencvenévesen is a levegőbe húzza az embert. És Feri bácsi még mindig repül.