Mészáros Lőrinc lánya lezáratná az utat, ahonnan lehet látni a zebrákat a birtokon

Elzárná a közforgalom elől azt a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében lévő magánutat Mészáros Lőrinc lánya, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra – derül ki a Fejér Megyei Kormányhivatal nyilvánosan elérhető végzéséből. Ebben az olvasható, hogy eljárást indítanak, miután Mészáros Beatrix 2025. szeptember 17-én kérelmet nyújtott be a kormányhivatalhoz arról, hogy a tulajdonában lévő utat elzárathassa a forgalom elől.

A Telexnek egy olvasója hívta fel a figyelmet a kormányhivatali anyagra. A kérvényt augusztus 13-án keltezték, nem sokkal azután, hogy felvételek jelentek meg az antilopokról. Az ügy rövid leírása szerint az út tulajdonosa, azaz Mészáros Beatrix azt kérelmezte a közlekedési hatóságtól, hogy engedélyezzék az út elzárását (Alcsútdoboz 0111/7 helyrajzi számú „kivett / saját használatú út”) a közforgalom elől. Kitérnek rá, hogy az érintett út hatásterületébe azok az ingatlanok tartoznak bele, amelyek szomszédosak az érintett magánúttal, illetve megközelítésük arról lehetséges.

Azt írják, mindazok, akik a fenti körbe beletartoznak szóban, vagy írásban is nyilatkozatot tehetnek a lezárással kapcsolatban. Az út közelében csak az Orbán család birtoka található, de azt nem csak erről az útról lehet elérni.

Fotó: Google Maps/Németh Péter
HatvanpusztamagánútMészáros CégcsoportMészáros Lőrinczebra