Megvolt a Fidesz tisztújító kongresszusa, Orbán marad kuruc, „az új Lenin-fiúk” Cukorhegy felől dúlják fel az országot

Megtartotta tisztújító kongresszusát a Fidesz, amelyen ismét Orbán Viktort választották meg a párt elnökévé. A fideszes rendezvényektől eltérő módon ezúttal a küldöttek között kritikus hangok is megjelentek, Orbán részéről azonban az önkritikának a legcsekélyebb szikráját sem lehetett felfedezni, ráadásul egy nem túl szerencsés történelmi fordulatot is beletett a beszédébe.

A rendezvény házigazdája Szita Károly kaposvári polgármester és Szentkirályi Alexandra országgyűlési képviselő, korábbi emberkötöző voltak. A kongresszuson felszólalt Kövér László, aki idegesítőnek tartja a felhatalmazás nélküli tegeződést (ezzel mondjuk pont egyet lehet érteni vele). Szerinte történelmi sikereket értek el kormányzásuk alatt, de a balsors úgy akarta, hogy „az új Lenin-fiúk nem Szamuely páncélvonatán, hanem a cukorhegyiek digitális sztrádáján száguldoznak lincselni a haladás keréktörőit”. Ez a mondat minden manírosságával együtt amúgy simán elfért volna a Tormay Cécile-féle Napkelet folyóiratban.

Az alkalom fénypontja természetesen Orbán Viktor volt, aki leszögezte, hogy

én nem adom fel, én soha, soha, soha, de soha nem adom fel.

A bukott miniszterelnök beszélt arról is, hogy egy küldetési nyilatkozatot is el fognak fogadni, amelyben közkívánatra megjelenik az érdemek elismerése mellett a szerénység, az alázat és a soli deo gloria szelleme is.

Bejelentette, hogy az alapszabálymódosítási-javaslatuk alapján kivezetnék a választókerületi rendszert és megszüntetnék a regionális igazgatói posztot, valamint az ügyvezető alelnöki pozíciót is. 28 tagból állna az elnökség, Orbán név szerint Gál Kingát, Gyopáros Alpárt, Bóka Jánost és Kreicsi Bálintot javasolta elnökségi tagnak, illetve megjegyezte, hogy szeptemberig rendbe akarják tenni a Fideszt.

Orbán szerint káosz uralkodik az országban, tízezreket riogatnak vagyonadóval, visszavonják a hiteltámogatásokat, valamint rossz személyi döntéseket is hoznak, jönnek a gazdasági tapasztalat nélküli gazdasági és pénzügyi nagyemberek, úgyhogy alakulnak a bajok. Kiemelte, hogy a vagyonnyilatkozatokból megtudhatta az ország, hogy a tiszás képviselők gazdagok, ráadásul az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. Gazdagabbak, mint a fideszesek, állította vagyonnyilatkozata alapján szinte nincstelen Orbán Viktor, aki szerint a luxizásban is előzi őket a Tisza. Szerinte a Tisza Párt kormányzása egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlít; „Ma az ország a Varga Judit”, fogalmazott Varga Judit egykori főnöke.

Beszédét azzal a cseppet sem szerencsés történelmi fordulattal zárta, hogy mire lehullanak a levelek, a Fidesznek készen kell állnia. A levélhullós mondatot eredetileg Vilmos császár mondta a német katonáknak 1914-ben, közvetlenül a hadba vonulás előtt, kijelentve, hogy mire lehullanak a levelek, addigra hazatérnek (ebből kerekedett az első világháború).

Az eseményen egy-egy kritikus hangsúly is megjelent, például Jankovich Tibor X. kerületi politikus azt mondta, hogy problémát okozott az is, hogy a korrcupciós vádak rátelepedtek a pártra, a szervezet demokratikus pártból katonai szervezetté alakult, ahol „parancsokat kapnak és nulla visszacsatolási lehetőségük van”. Az is gondot okozott szerinte, hogy elszakadtak a valóságtól, valamint, hogy az értelmiséget irritáló stílusban kommunikálnak leegyszerűsített kommunikációval.

Czirbus Gábor (akit a hódmezővásárhelyi választókerületben a Nap és a Föld közötti távolsághoz hasonlítható fölénnyel vert meg a tiszás Ferenczi Gábor) szerint az emberek gyors és azonnali válaszokat várnak a mindennapi problémáikra, és nem távolinak tűnő gondok foglalkoztatják őket. Az a feladatuk, hogy még jobban figyeljenek rájuk. Nem sprórolhatják meg új szavazók megszólítását sem, foglalta össze.

A Fidesz tisztújító kongresszusán 729 érvényes szavazattal ismét Orbán Viktort választották meg párt elnökének, illetve megszavazták a négy alelnököt is; Gál Kinga 701 szavatot, Bóka János 711 szavazatot, Gyopáros Alpár 717 szavazatot, Kreicsi Bálint pedig 701 szavazatot kapott.

A régi-új, de inkább örökös pártelnök ezzel a monológgal zárta a kongresszust:

„Mindannyian régről ismertek, én nem árulok, ti pedig nem vesztek velem zsákbamacskát. Tudjátok, hogy semmi kedvem megváltozni. Nem teszek sem fél, sem teljes fordulatot. Nem fogok herebere partikra járni. Nem festem magam másnak, és fiatalabb sem akarok lenni. Örülök, hogy sikerült 63 éves koromig elvergődnöm. Azt is tudhatjátok, hogy sohasem hátrálok meg. Kuruc vagyok és csak a nemzeti politika érdekel.

Se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít. Teszem a dolgom, szolgálom a hazámat ott, és úgy, ahol lehet. Eddig sem fogott rajtam sem ármány, sem rágalom. Nem érdekel a dicsőség, se a hírnév, vagyonom sincs, van viszont egy jó önéletrajzom. És biztosak lehettek abban, hogy ezt nem fogom a végén elrontani.

 

2026-os országgyűlési választásokalázatalelnökelnökségFideszKövér LászlóOrbán Viktorpártelnökszavazásszerénységtisztújító kongresszusválasztási vereség